Nagypapa katonanótái
Bobby Leng:
Nagypapa katonanótái
-verses mese-
Nagypapa, énekelj
Háborús dalokat
Mutass fényképeket
És képeslapokat.
Azok az idők már
Rég voltak, unokám
Alig emlékszem már
Ne haragudjál rám.
De a képeket még
Megmutatgathatom
Albumba rendezve
Sublótban ott tartom.
Néhány képeslapot
Én küldtem ám haza
De volt, hogy levelet
Kapott a nagymama.
Amikor még leány
Volt a te nagyanyád
Menyasszonyom volt és
A frontról hazavárt.
Édesanyáméknak
Is küldtem lapokat
A tábori posta
Elhozta azokat.
Ők is írtak nekem
Amikor lehetett
Amikor több időt
Töltöttünk egyhelyett.
De ha továbbvonult
A sereg, máshová
A tábori posta
Oda is elhozá.
Megkeresték azt, ki
Levelet ha kapott
Rá volt írva század
S meglelték a lapok.
Mind megőriztem én
Na és a nagyanyád
Itt van mind, látod-e?
Kedves kis unokám.
Ha egyszer akarod
El is olvashatod
Nincsen benne titok
Te is megtudhatod.
Szomorú idő volt
Fájt a szív s lelkület
Aki várt, annak is
Jött vagy sem üzenet.
Nótát hogy tudok-e?
Kicsit gondolkozom
Tűnődöm kicsinyég
Sok régi dallamon.
Van is egy, itt van ni
Már a nyelvem hegyén
Eldúdolom neked
Csendesen neked én.
„Tintaceruzával írott tábori levél
Szívem asszonyának éjjel írom én
Hol a szívek lángját bomba oltja el
És a néma csontra hull a hópehely
Hull a hópehely.
Idegen országban csak az Isten volt velem
Meg egy kicsi fénykép, az volt mindenem
Megcsókolom százszor, megremeg a szám
Ugye, kicsi asszony, hű leszel hozzám,
Szeretsz igazán?”
„Volt egyszer egy hadnagyocska
Fiatal volt, és bohó
Büszke volt a szíve-lelke
És mindenre ámuló.
Szavát adta egy kislánynak
Szíve-lelke az övé
Mikor kiment a harctérre
Sírt minden estefelé.
Nagy dübörgő, nagy vérengző
Harci gránát csapta meg
Mikor felébredt álmából
A fél karja nem volt meg.
Jött egy illatos levélke:
Bocsássa meg, s lássa be:
Nyomorék mellett egy lánynak
Csak szenvedés az élete.
Külvárosi füstös kocsma
Borszagtól nehéz a lég
Minden este bevánszorog
Egy félkezű nyomorék.
Felszedi a cigarettát
Amit más már eldobott
S azután egy édes kis dalt
Lassan eldúdolgatott:
Hamvadó kis cigaretta
Te utolsó jóbarát
Cigarettafüst az égen
Mint az álom, tovaszállt.”
Másik is van, hallgasd
Egy kicsit vidámabb
Vicces kedvvel írták
A kiskatonáknak.
„Mikor mentem a harcmező felé
Még a fák is sírtak.
Boros üveg hullatja könnyeit
Az is engem sírat.
Sirass, sirass borosüveg
Jaj, de sokszor átöleltelek.
Megfogtam a kerek fenekedet
Jaj, de jót ittam belőled, üveg,
Jaj, de jót ittam belőled.”
„Diák kislány napkelet hajnalán
A hárs alatt vártam rád valaha.
Ott voltunk boldogok
Hol az öreg folyó ballagott
Szívtuk az öreg hárs illatát
Egymás karja közt, babám.
Emlékszel még? Nyári ég tiszta volt
A kacajod friss volt és harsogott.
A nap jobban ránksütött,
A szívünk mélyében úgy átütött
De én nem törődtem semmivel
Benned merültem csak el.
Csaták tüze közénk talált nagyon
Én elmegyek, hazámat nem hagyom
Apáink örökét, édesanyánk édes örömét
Folyó parti házikónk falát
Folyó partján azt a lányt.
Az elnyomót szétszórjuk, mint a szél
Leszünk mi még egymásé, csak ne félj.
És akkor újra majd ott ülünk a régi hárs alatt
Szívjuk az öreg hárs illatát
Egymás karja közt, babám.”
Később még hallottam
Még egy szomorú dalt
Szövege s dallama
Valahogy megmaradt.
Nem katonanóta
Hallgasd csak, angyalom
Tény, hogy a háború
Gyilkos, gaz borzalom.
„A folyóra ráhajolt a
Gyenge fűzfa ága
Hősi harcból fiát várja
Szomorú anyácska.
Vándor, mindegy, bármerre jársz
Pár percre állj meg itt
Hős nyugszik itt, hullasd reá
A hála könnyeit.
Mindegy, mi vagy: bányász, halász
Földműves, vagy művész
A legjobb barát nyugszik itt
Így gondolj rá, míg élsz.
Teérted, s értem adta ő
Életét, mindenét
Meghalt, hogy élhessen tovább
A haza, és a nép.
A folyóra ráhajolt a
Gyenge fűzfa ága
Jóanyácska messzeföldről
Fiát egyre várja.”
Ebből is láthatod
Sok nem is jött haza
Harcokban elestek
S nem jönnek már soha.
Más földön nyugszanak
Örökre szegények
Ifjú, erős lelkű
Deli szép vitézek.
Fiatal életük
Derékban eltörött
Meghasadt, vége lett
Sebesültek között.
Várt volna rájuk még
Sok-sok szép esztendő
Feleség, gyerekek
Így meg a temető.
Sok nyalka szép legény
S sok apa, nagyapa
Vajon hol nyugszanak
Nem tudjuk meg soha.
Sorolják nevüket
Kopjafán, oszlopon
Sok millióan vannak
Ó, milyen borzalom.
Soha többé, soha
Ne legyen háború
Ne sírjon senki se
S ne legyen szomorú
Romba ne dőljenek
Városok, se falvak
Többé helye ne legyen
A katonadalnak!
VÉGE
Nagypapa katonanótái
-verses mese-
Nagypapa, énekelj
Háborús dalokat
Mutass fényképeket
És képeslapokat.
Azok az idők már
Rég voltak, unokám
Alig emlékszem már
Ne haragudjál rám.
De a képeket még
Megmutatgathatom
Albumba rendezve
Sublótban ott tartom.
Néhány képeslapot
Én küldtem ám haza
De volt, hogy levelet
Kapott a nagymama.
Amikor még leány
Volt a te nagyanyád
Menyasszonyom volt és
A frontról hazavárt.
Édesanyáméknak
Is küldtem lapokat
A tábori posta
Elhozta azokat.
Ők is írtak nekem
Amikor lehetett
Amikor több időt
Töltöttünk egyhelyett.
De ha továbbvonult
A sereg, máshová
A tábori posta
Oda is elhozá.
Megkeresték azt, ki
Levelet ha kapott
Rá volt írva század
S meglelték a lapok.
Mind megőriztem én
Na és a nagyanyád
Itt van mind, látod-e?
Kedves kis unokám.
Ha egyszer akarod
El is olvashatod
Nincsen benne titok
Te is megtudhatod.
Szomorú idő volt
Fájt a szív s lelkület
Aki várt, annak is
Jött vagy sem üzenet.
Nótát hogy tudok-e?
Kicsit gondolkozom
Tűnődöm kicsinyég
Sok régi dallamon.
Van is egy, itt van ni
Már a nyelvem hegyén
Eldúdolom neked
Csendesen neked én.
„Tintaceruzával írott tábori levél
Szívem asszonyának éjjel írom én
Hol a szívek lángját bomba oltja el
És a néma csontra hull a hópehely
Hull a hópehely.
Idegen országban csak az Isten volt velem
Meg egy kicsi fénykép, az volt mindenem
Megcsókolom százszor, megremeg a szám
Ugye, kicsi asszony, hű leszel hozzám,
Szeretsz igazán?”
„Volt egyszer egy hadnagyocska
Fiatal volt, és bohó
Büszke volt a szíve-lelke
És mindenre ámuló.
Szavát adta egy kislánynak
Szíve-lelke az övé
Mikor kiment a harctérre
Sírt minden estefelé.
Nagy dübörgő, nagy vérengző
Harci gránát csapta meg
Mikor felébredt álmából
A fél karja nem volt meg.
Jött egy illatos levélke:
Bocsássa meg, s lássa be:
Nyomorék mellett egy lánynak
Csak szenvedés az élete.
Külvárosi füstös kocsma
Borszagtól nehéz a lég
Minden este bevánszorog
Egy félkezű nyomorék.
Felszedi a cigarettát
Amit más már eldobott
S azután egy édes kis dalt
Lassan eldúdolgatott:
Hamvadó kis cigaretta
Te utolsó jóbarát
Cigarettafüst az égen
Mint az álom, tovaszállt.”
Másik is van, hallgasd
Egy kicsit vidámabb
Vicces kedvvel írták
A kiskatonáknak.
„Mikor mentem a harcmező felé
Még a fák is sírtak.
Boros üveg hullatja könnyeit
Az is engem sírat.
Sirass, sirass borosüveg
Jaj, de sokszor átöleltelek.
Megfogtam a kerek fenekedet
Jaj, de jót ittam belőled, üveg,
Jaj, de jót ittam belőled.”
„Diák kislány napkelet hajnalán
A hárs alatt vártam rád valaha.
Ott voltunk boldogok
Hol az öreg folyó ballagott
Szívtuk az öreg hárs illatát
Egymás karja közt, babám.
Emlékszel még? Nyári ég tiszta volt
A kacajod friss volt és harsogott.
A nap jobban ránksütött,
A szívünk mélyében úgy átütött
De én nem törődtem semmivel
Benned merültem csak el.
Csaták tüze közénk talált nagyon
Én elmegyek, hazámat nem hagyom
Apáink örökét, édesanyánk édes örömét
Folyó parti házikónk falát
Folyó partján azt a lányt.
Az elnyomót szétszórjuk, mint a szél
Leszünk mi még egymásé, csak ne félj.
És akkor újra majd ott ülünk a régi hárs alatt
Szívjuk az öreg hárs illatát
Egymás karja közt, babám.”
Később még hallottam
Még egy szomorú dalt
Szövege s dallama
Valahogy megmaradt.
Nem katonanóta
Hallgasd csak, angyalom
Tény, hogy a háború
Gyilkos, gaz borzalom.
„A folyóra ráhajolt a
Gyenge fűzfa ága
Hősi harcból fiát várja
Szomorú anyácska.
Vándor, mindegy, bármerre jársz
Pár percre állj meg itt
Hős nyugszik itt, hullasd reá
A hála könnyeit.
Mindegy, mi vagy: bányász, halász
Földműves, vagy művész
A legjobb barát nyugszik itt
Így gondolj rá, míg élsz.
Teérted, s értem adta ő
Életét, mindenét
Meghalt, hogy élhessen tovább
A haza, és a nép.
A folyóra ráhajolt a
Gyenge fűzfa ága
Jóanyácska messzeföldről
Fiát egyre várja.”
Ebből is láthatod
Sok nem is jött haza
Harcokban elestek
S nem jönnek már soha.
Más földön nyugszanak
Örökre szegények
Ifjú, erős lelkű
Deli szép vitézek.
Fiatal életük
Derékban eltörött
Meghasadt, vége lett
Sebesültek között.
Várt volna rájuk még
Sok-sok szép esztendő
Feleség, gyerekek
Így meg a temető.
Sok nyalka szép legény
S sok apa, nagyapa
Vajon hol nyugszanak
Nem tudjuk meg soha.
Sorolják nevüket
Kopjafán, oszlopon
Sok millióan vannak
Ó, milyen borzalom.
Soha többé, soha
Ne legyen háború
Ne sírjon senki se
S ne legyen szomorú
Romba ne dőljenek
Városok, se falvak
Többé helye ne legyen
A katonadalnak!
VÉGE