Syuron.hu

Bobby Leng:
Mese a Csodálatos Süteményről
verses mese


A gyerek a fényes kirakatnál állt.
Senki se látta lábán a nyűtt topánt.
Várt ott, vágyakozón. Egyre várt.
Egy koldus kisgyerek, akit senki se szánt.

A kirakat mögött finomságok.
Torták, piték, habos roládok.
A gyerek rájuk annyira vágyott.
Szegényt észre se vették mások.

Ruhája kopott, piszkos is kissé.
Foltos és rongyos. Nem lépnek mellé.
Irtóznak tőle. Érinteni ki merné.
Nem így született... Senki se hinné.

A gyerek fakó, vékonyka látvány.
Idejuttatta csúf, galád ármány.
A nevelője iszonyú sárkány.
Menekül tőle akármi árán.

Áll a csillogó kirakat-fényben.
Gyönyörködik a sok süteményben.
Áll ott, sápadtan, falfehéren.
Nem meri, nem, azt, hogy kérjen.

Kócos hajában makrancos tincsek.
Vagyona nincs. Se pénze, se kincsek.
Mesélné sorsát, de úgyse hisznek.
Nem is mondja el semmi kibicnek.

Fagyos időben, sárban és szélben
Reggel és este, délután, délben
Itt áll éhesen, soványan, étlen
Pedig a sorsáért teljesen vétlen.

Hányatott sorsa nem az ő bűne
Szegényke úgy él, oly sokat tűrve
Sokszor sírdogál egy kőre ülve
Olyan szívesen elmenekülne.

Kirakat fénye utcára vetül.
Finom sütemény mind sokba kerül.
Az utcazaj már lassanként elül
Csak az inas áll álmosan belül.

A kirakatban sok a finomság.
Luxus ez mind, e földi hívság.
Szegény kisgyerek, soványka jószág
Félőn remeg, mert jön az asszonyság.

Asszonyság durva, és szeretetlen.
Gyermek rokona, ő az egyetlen.
Goromba, zord, mord, és kegyetlen.
Felfalja szegényt azonnal, menten.

A gyerek retteg, szemében könnyek.
Egész lelapul, egész legörnyed.
Szegény kicsike, ó, szegény gyermek.
Mindenki tudja, hogy gyakran vernek.

A szülők rég a mennyekbe szálltak.
Nincsen gazdája a palotának.
A rokon s férje csak arra várnak
Hogy vége legyen a nyomorának.

A gyerek, szegény, számkivetetten
Nagyon fél tőlük, folyton megretten
Szeretnék már, ők, mind a ketten
Hogy a gyerek is a mennybe menjen.

Akkor övék lesz itt minden holmi
Ne kellne többé alakoskodni
És a gyereket se többé eltűrni
Szívesen látnák már őt eltűnni.

Ő meg csak vágyik, álmodozással.
Nem is törődik semmivel mással.
Csak a kirakat édes tartalmával
Sok habos, drága, finom tortával.

A torta édes, szívének kedves.
Ajkát megnyalja, szeme is nedves.
Álmodozik, és a szíve repdes.
Nyelvén az ízét érzi. Mily selymes.

Emlékszik még rá, voltak vagy százan
A születésnapi s névnapi bálban
Anyuka sürgött-forgott a házban
Apuka is ott toporgott lázban.

Ajándékokkal vendégek jöttek.
Azok az évek boldogan teltek.
Aztán a szülők angyalok lettek.
Miért is kellet történni ennek?

Apu és anyu mosolya itt ég
A gyerek gondolataiban mindég
Nincs már gazdagság, és nincsen vendég
A gyerek nem értheti meg ezt még.

Elmúlt. Egy álom. Illúzió volt.
Csupáncsak ábránd. Mint a fogyó hold.
Mint az illatos süteményes bolt.
Ezekre nagyon gyakorta gondolt.

Hófehéren porcukor csillan
A tortakanál néha megvillan
Friss méz, dióbél, mogyoróillat
Varázsa szálldos, aztán elillan.

A gyümölcszselé szép élénk színe
Gyönyörű szép. Úgy mardos a szívbe.
Milyen finom az! Csodás az íze.
Hányszor harapta, jaj, de hány ízbe!

Roskadozott az ünnepi asztal.
Csak most gondol rá vágyó malaszttal.
Ott szaladgált a gyerekhaddal
Nagy vidámsággal, hangos kacajjal.

Ünnepi asztal, dús minden jóval.
Sütemény, kifli, finom kuglóffal.
Ették, csak ették friss kakaóval.
Este nem kellett már altatódal.

Mámoros, édes, pimasz, szép képek
Annyira, igen, annyira szépek.
Lecsukott szemmel látja a lélek.
Elhessegetni nem szabad. Vétek.

Álmodik csendben a sápadt gyermek.
Lehunyt szemhéján könnyek peregnek.
Anyu és apu, látjátok? Gyertek!
Itt kéne lennetek mindig nektek!

Miért nem jöttök sohase mostmár?
A szívem mindig csakis rátok vár!
Szeretetet apu, s anyu, hozzál!
Nem szeret senki nélkületek már...

Ócska ruhában, szakadt kis ágyban
Alszik a gyermek, aluszik lágyan.
Nem mozdul semmi a néma házban.
A gyerek boldog - csakis álmában.

Álmában ott van apja, és anyja.
Köréje fonódik kettőjük karja.
Arcát csókolja apja és anyja.
- Csodás álmát semmi se zavarja.

Köréje raknak sok tortát, szépet.
Ott illatoznak csodás sütemények.
Vanília-illat, fahéjas krémek.
Csokoládésat nem enni vétek.

Gyümölcsös ízek, hűvös varázsok.
Ez mind az övé, nincsenek mások.
Álmában boldog. Ó, boldog álmok!
Mennyire vágyik mindig tirátok!

Csodás Sütemény. Édesen, lágyan
Ott áll halomban az álom-vágyban
Csodás és krémes habok nagy tálban
Ott vannak benn a gyerekszobában.

Azután reggel. Az álom illan.
Soványka gyermek sírva felpillan’.
Ó, édes álom, elmúlt már. Hol van?
Az éber-álom várja a boltban.

Kirakat-fényben kivirul arca.
Sütemény-sereg, sárga és barna.
Édes és omlós, lekvár van rajta.
És némelyiknek diós a habja.

Illatuk szálldos ajtónyitáskor.
Elindult arra tétován párszor.
De nem volt soha annyira bátor
Hogy elszakadjon kirakatától.

Ó, Édes Csodás Sütemény-falka!
Ó, hogyha jutna, csak egy falatka!
Ó, ha a szája belétek harapna!
Az lenne élete legszebb napja!

Rongyos kis koldus, utálva nézik.
Megjegyzéseket tesznek rá nénik.
Halovány élet. A szíve vérzik.
Sóvárgó vágyát nem látják-érzik.

Régóta jár már a sütis bolthoz.
Szívében mélyen sok titkot hordoz:
Hogy sodródott e sanyarú sorhoz
Ha elmondaná, hinnék: bolondoz.

Kis, vékony, szinte átlátszó, vézna.
De semmikor nem kér, tegnap se, és ma.
Nevelője jő, bundája pézsma
Kocsisa várja, ott áll a cséza.

Rongyos ruhácskát tépi, cibálja.
Rángatja karját, túr a hajába.
Közelről ordít, sivít arcába.
De mindegy már, ó, minden hiába.

Nem szól az árva, megkukult szegény.
Termetes asszony vele nagylegény.
Mit gyerekkel tesz, az bizony merény’.
Pofon üti arca mindkettő felén.

Akkor már mások is nézik őket.
A boltból is kiküldik a vevőket.
Megbotránkoztat férfiakat, nőket
Mindegyik arra-járó-kelőket.

Akkor a boltból kijön a bácsi.
Azt mondja: elég, asszonyom! Ácsi!
Nem kérdez semmit, mert nem kíváncsi
De a gyereket nem hagyja bántni.

A boltos bácsi elveszi tőle
A gyereket, s a kis pici szőke
Hálásan néz rá, - menjen a néne
Legyen csak övé az összes pénze.

Nem akar többé ő vele menni.
Nem is érdekli őt mostmár semmi.
Talán csak az: egy süteményt enni
És aztán végre végleg elmenni.

Apu és anyu várják már ott fönn.
Elfogy az erő, elvitte sok könny.
A boltos adna süteményt rögtön
De elsötétül már, lehull a függöny.

Szem lecsukódik, nyak elbicsaklik.
Kis láb kicsúszik, kéz lehanyatlik.
Kicsi kis vézna testecske alszik.
Csend van. A csöndben semmi se hallik.

Némán állanak körben felnőttek.
A boltba ők is most mind bejöttek.
Az orvos int: pszt, kéri a csöndet.
Míg pulzust mér, csak nézi a földet.

Néma a várás, mindenki izgul.
Aztán az orvos sóhajtva indul.
Hangja úgy kong, mintha szólna sírbul
Olyan mély, ahogy a harang kondul.

Halálán van már e szegény gyermek.
Hol találták meg őt vajon kendtek?
Nem sok idő van már hátra ennek...
A nénik, bácsik csendben elmennek.

A boltos bácsi beviszi hátra
A saját tiszta kis szobájába
Belefekteti hófehér ágyba
És csepp tejet önt sápadt szájába.

Az édes cseppek eltűntek nyomban
A szikkadt szájban, száraz torokban
Hogy került ide e gyerek, s honnan?
Sose látta még őt benn a boltban!

A gyerek alszik. Túl mély az álma.
Az édes tejtől fényes az álla.
Az öreg boltos ébredést várja
S nem tudja még: ittmarad-e nála.

E szegény kis lény magányos, árva
Ezt bizton tudja az arcát látva
Ezt árulja el a rongyos ruhája
Ezért gonosz vele az a dáma.

Hogy mi lesz holnap, még nem tudja.
De azt már tudja, mi lesz a dolga.
A gyámügyet és rendőrt elhozza
Lesz is ezentúl épp elég gondja!

Ha túléli e szegény gyermek
Nevelőt neki akkor keresnek
Mert véget kell vetniük ennek
Hogy vele így kegyetlenkednek.

Nem ismeri még. Ki ő, ki tudja?
De nem is érdekes most még a múltja.
Csak az a fontos: éledjen újra
Vigyáz reá. Most másra nem futja.

Szegény kis angyal, éhes és reszket.
Látszik ez rajta, ó, szegény gyermek.
Csupa seb, kék folt, mint akit vernek.
Bűnhődni kell a lelketleneknek!

No, akkor holnap... nehéz pillája.
Mégis, álmosan is vigyáz rája.
Éberen őrködik az álmára
Mélységes álmát óvón vigyázza.

Hogy mi lesz holnap? Egy új nap jő el
Tisztán gondolni át, tiszta fővel
De most nem gondolni még a jövővel
Élje csak túl! És talán itt nő fel...

Kényelmetlen a szék, nyikkan a támla
Elbóbiskol már az öreg bátya
Feje bicsaklik a mellkasára...
Az ágyon csendben alszik az árva.

Álmában vendégsereget várnak
A falnál körben inasok állnak
Se szeri-száma sok étkes tálnak
Szomszéd terem ad helyet a bálnak.

Apu s anyu ott jönnek feléje
Karjukat tárják, s forognak véle
Bárcsak örökre... mindig így kéne
Mindent megtenne, bármit is érte!

Tortákkal díszes asztalnál ülnek.
Egymásra nevetnek, vígan derülnek.
Kellemes, lágy hangok csendülnek.
Szép zene szól, mily édes a fülnek.

Ragyogó fénynek boldog varázsa
Arcát elönti. Mosolyog szája.
Halovány arcnak sápatag bája
Tündököl. Kár, hogy senki se látja.

Gyengécske kis test, lelkecske alszik.
Épp hogy csak él még, alig hogy hallik.
Talán az égiek felé hajlik
A sok bánattól már besokallik.

Ébred a bátyó, rémülten látja
Hogy ég, piroslik gyerek orcája
Lázas szegényke... ó, szegény pára
Hogy felébredjen, aggódva várja.

De mégse! Orvost! Orvosért, gyorsan!
Segédet küldi, ki alszik amottan.
Kábultan kel az, majdnem unottan
Azt se nem tudja, ki ő és hol van.

Eszmél már, jól van, indul is rögtön
Hogy egy orvost azonnal költsön
Bácsi kabátját ragadja kölcsön
Fázósan fut már, s mielőbb jöjjön.

Jön is az orvos, aggódva látja
Mennyire megijedt öreg bátya
Nyakán felejtve jó meleg sálja
De nem érdekli, most nem is bánja.

Hamar a gyermekhez sietődik.
Látja: súlyos szakasz kezdődik.
A láz magas már, s emelődik.
Gyógyteát javall. Hamar megfőzik.

Priznicet raknak a mellkasára.
Bokájára is, és a csuklójára.
Szegénykét nagyon a hideg rázza.
Remélik: lemegy hamar a láza.

Telnek a percek, peregnek órák.
Csitul a láz már, a gyógyszert hozzák.
Ismét beadni, újra próbálják.
Résnyire nyitják cserepes száját.

Pirkad a hajnal, mire végeznek
Az ágy mellett mind ott lézengnek
Aggódnak, mi lesz hatása ennek
S remélik: meggyógyul majd a gyermek.

Lázrózsa múlik, csitul a légzés
Zihálás csökken, - és ez jó érzés
Megkönnyebbülnek, - jöhet a kérés
Egy új vizsgálat, egy újabb mérés.

Amikor ez is megtörtént végül
A helyzettel mindenki kibékül
Ima, reménység csapong ott bévül
Mindük aggódik, majd belekékül.

Az orvos elment, aludni hagyják
Csendes mosollyal a szegény árvát.
Az inas elnyomja ásítását
El is téveszti a sütik árát.

Az öreg néha bekukkant hozzá
Aluszik - mondja - az ajtót csukd rá
Ma elrendeződik a sorsa bízvást
Megmenthetik még a szegény árvát...



VÉGE