Kulipintyó
Bobby Leng:
Kulipintyó
verses mese
Marcinak és Mancikának
Volt egy kicsi háza
A kis házra szemet vetett
A vasorrú bába.
Ilyen szép kis házikója
Még senkinek nincsen
Úgy gondolta: soha többé
El nem megy ő innen.
Gondolkodott, hogy lehetne
Ingyen megszerezni
Nem volt pénze, a kis házért
Nem akart fizetni.
Mindig járt-kelt a világban
Az utakat rótta
Ezért nem volt neki eddig
Soha házikója.
Most azonban, hogy öreg lett
Sokat fáj a lába
Nem akart már jönni-menni
Erdőt-mezőt járva.
Megpihenni puha párnán
Hintaszékben ülni
Karácsonykor kemencében
Friss kalácsot sütni.
Igen ám, de nincsen háza
Ahol ellakhatna
Nincs konyhája, se szobája
Asztala, pamlagja.
Akármerre nézelődött
Szerte a határban
Nem talált rá otthonára
Sehol a világban.
Remélte, hogy övé lesz majd
Marci, Manci háza
Tudta: végre ez a ház lesz
Beteljesült álma.
Kulipintyó új lakója
Ő leszen majd itten
Csak Marcit és Mancikát kell
Kitennie innen.
Hogy mit tegyen, s hogyan tegye
Hamar kiötölte
El is indult hamarjábam
Fel az üveghegyre.
Üveghegyen kicsi kunyhó
Marci, Manci háza
A kilincset a vasorrú
Ráncigálja, rázza.
Engedjetek lelkecskéim
Be a házba engem
Bajban vagyok, segítsetek
Mert már nincs mit ennem.
Meg is szánták, beengedték
Megkínálták nyomban
Megette a gonosz vénség
Mindenüket sorban.
Este aztán kis kunyhóban
Nyugovóra tértek
Mindahányan kuporogva
Merthogy alig fértek.
Marci kiment a ház elé
Csillagokat nézni
Manci sóhajt: jaj ha holnap
Sem megy el a néni.
Gonosz banya somolyogva
Paplan alatt durmol
Marcit, Mancit felébreszti
Aggodalmuk újból.
Reggel aztán banya mondja:
Éhes vagyok, lelkem
Szaladj hamar, hozz valamit
Hogy legyen mit ennem.
Nincs már semmink, kedves néne
Mindenünknek vége
Se pénzünk, se ételünk nincs
Értse meg már végre.
Akkor fussál, kérjél kölcsön
A szomszédból, lelkem
Biztos adnak valamicskét
Menjetek mindketten.
Kis butuskák elszaladtak
Le az üveghegyről
A faluba, kocsmároshoz
S az ajtón be egyből.
Kérték szépen, adna sonkát
Meg kenyeret hozzá
Jóféle bort, hat kulaccsal
Hamar, hamar hozná.
De a kövér kocsmárosnak
Eszébe se jutna
Csak úgy, ingyen odarakni
Bármit is a pultra.
Drága pénzért mérné a bort
Kenyeret és sonkát
Nincs semmijük, mit adjanak
Ejnye, az áldóját.
A kocsmáros köti magát
Nem vihetik inmen
Se egyiket, se másikat
Nem adja ő ingyen.
Kis házukra fáj a foga
Meg is mondta mindjárt
Kéne néki s adna érte
Évre való kolbászt.
Marci, Manci nem adhatja
Oda a kis házat
Nincsen másuk, meg is enné
Őket a nagy bánat.
Elkullogtak szomorúan
Fel az üveghegyre
Banya bent a házikóban
Mulatozott egyre.
Örvendezett, ugrándozott
Nagy-nagy örömében
Hogy a házat megszerezte
Ilyen nagyon könnyen.
Hazajőve mindhiába
Kopogtattak nála
Ő bizony az ajtót mostmár
Hét lakattal zárja.
Beleült a kis kunyhóba
Nem is adja vissza
Mehet Marci, Manci mostmár
Akárhová sírva.
Jó szivüknek lettek ők most
Áldozata éppen
Beleestek a csapdába
Egyszerűen, szépen.
Vissza kéne szerezniük
A kis kulipintyót
Ki kell onnan ebrudalni
Gonosz vén szipirtyót.
Hogyan kéne hozzáfogni
Gondolkodtak lázban
Mert ott van az ő helyük a
Kicsi hegyi házban.
Építették, szépítgették
Amíg készen nem lett
Fából készült, mert őnékik
Másra nem is tellett.
Üveghegyről elláthattak
Határon is túlra
Csodálattal tekintettek
Mindig a szép tájra.
Mostmár ennek vége, vége
Keseregtek búsan
Barátságos kulipintyó
Kutya, macska hol van?
Semmijük sincs, ejnye-bejnye
Igen nagy a bánat
Hogy szerezzék mostmár vissza
A kedves kis házat?
Ilyen könnyen nem hagyhatja
Magát Marci, Manci
Vissza kell a kulipintyót
Valahogy szerezni.
Tudja is már, kigondolta
Marci, mit kell tenni
Üveghegyre most azonnal
Vissza kell hát menni.
Kiabálni: Ég a házad
Gyere ki de gyorsan
Ha nem akarsz benne égni
S ottmaradni holtan!
Meg is tették, kiabáltak
Hogy ég a ház, lángol
Gyere, oltsuk, - de a banya
Odabent csak táncol.
Meg se hallja, amit mondnak
Hiába a lárma
Tán süket a gonosz fajzat
Tán fülén a párna?
Node sebaj, Marci, Manci
Új dologba kezdett
Felmásztak a tetőre, és
Kéményen bementek.
Meg is rettent a vasorrú
Hogy jaj, mi lesz mostmár
Hiába van zárva ajtó
Elzavarják immár.
Meg is tették! Elzavarták
Ki a hegytetőre
Üveghegyről le is csúszott
Hamar egy-kettőre.
A faluban megdobálták
Kővel, fapapuccsal
Szaladt is ki a világból
Földig lógó orral.
Határon túl, erdőszélen
Lelt egy kulipintyót
Éppen olyat, mint azoké
Az üveghegyen volt.
Azt gondolta: de érdekes
Itt még sose jártam
Meglelhettem volna már rég
Az én kicsi házam!
Kicsi házba bekukkantott
Nem volt senki benne
Körbejárta, nézegette:
Neki épp jó lenne.
Ezt már rég nem lakta senki
Az biztosan látszott
Ablak, ajtó rései közt
Huncut szellő játszott.
Megörült a házikónak
Munkához is látott
Egy nap alatt rendbehozta
A takaros házat.
Minden este ajtó mellé
Kiült a kispadra
Elnézett a messzeségbe
Határon is túlra.
Napfény, holdfény meg-megcsillant
Üveghegynek hátán
Vén szemébe könnyek szöktek
A fényesség láttán.
Talán, ha ő szépen kéri
Maradhatott volna
Nagymamának ottmaradva
Jól menne a sorsa.
Szeretgetnék, cirógatnák
Etetnék, itatnák
Kutyát-macskát dételgetve
Élhetné a sorsát.
De ő önző, gonosz lélek
Megbántotta őket
Nem is kéne csodálkozni
Hogy mért így ért véget.
Talán, hogyha visszamenne
Hátha befogadnák
De nem, mégsem, mert lehet, hogy
Azonnal kidobnák.
Ahogy múltak napok, éjek
Sokszor gondolt rája
Mert elfáradt, egyre többször
Fájt a lába, háta.
Egyedül itt nem jó móka
Erdőszélen lakni
Nem tud ő már főzni, mosni
No meg tüzet rakni.
Elindult hát visszafelé
Fel az üveghegyre
Nehezen ment, a cipője
Visszacsúszott egyre.
Nagynehezen feljutott a
Hegynek tetejére
Bekopogott óvatosan
Ablakon benézve.
Látta ám, hogy kicsi gyermek
Feküszik az ágyon
Mellette meg még egy, még egy
Összesen vagy három.
No, gondolta, segítség kell
Mancinak, mert nála
Messze földön nincs ügyesebb
Gyerekpásztor bába.
Lenyomta hát a kilincset
Benyitott a pára
Megijedtek azok ketten
Mikor néztek rája.
Ne féljetek, szólt a néne
Nem bántok én senkit
Hadd nézzem a kicsinyeket
Eszem a kis lelkit.
Kézbevette síró-rívó
Pelenkás babákat
Elhallgattak azok nyomban
Elszállt bú és bánat.
Megnyugodott Marci, Manci
Ki gondolta volna
Kiderül a vasorrúról
Gyerekpásztor volta.
Megörültek: tán segíthet
Dajkálni, mesélni
Addig Manci elmehet majd
Tüzet rakni, főzni.
Moshat, varrhat, takaríthat
Mert a gonosz bába
Gonoszságát félretéve
Vigyáz a babákra.
Felfogadták nagymamának
És boldogan éltek
Ameddig csak vége nem lett
Ennek a mesének.
-----
VÉGE
Kulipintyó
verses mese
Marcinak és Mancikának
Volt egy kicsi háza
A kis házra szemet vetett
A vasorrú bába.
Ilyen szép kis házikója
Még senkinek nincsen
Úgy gondolta: soha többé
El nem megy ő innen.
Gondolkodott, hogy lehetne
Ingyen megszerezni
Nem volt pénze, a kis házért
Nem akart fizetni.
Mindig járt-kelt a világban
Az utakat rótta
Ezért nem volt neki eddig
Soha házikója.
Most azonban, hogy öreg lett
Sokat fáj a lába
Nem akart már jönni-menni
Erdőt-mezőt járva.
Megpihenni puha párnán
Hintaszékben ülni
Karácsonykor kemencében
Friss kalácsot sütni.
Igen ám, de nincsen háza
Ahol ellakhatna
Nincs konyhája, se szobája
Asztala, pamlagja.
Akármerre nézelődött
Szerte a határban
Nem talált rá otthonára
Sehol a világban.
Remélte, hogy övé lesz majd
Marci, Manci háza
Tudta: végre ez a ház lesz
Beteljesült álma.
Kulipintyó új lakója
Ő leszen majd itten
Csak Marcit és Mancikát kell
Kitennie innen.
Hogy mit tegyen, s hogyan tegye
Hamar kiötölte
El is indult hamarjábam
Fel az üveghegyre.
Üveghegyen kicsi kunyhó
Marci, Manci háza
A kilincset a vasorrú
Ráncigálja, rázza.
Engedjetek lelkecskéim
Be a házba engem
Bajban vagyok, segítsetek
Mert már nincs mit ennem.
Meg is szánták, beengedték
Megkínálták nyomban
Megette a gonosz vénség
Mindenüket sorban.
Este aztán kis kunyhóban
Nyugovóra tértek
Mindahányan kuporogva
Merthogy alig fértek.
Marci kiment a ház elé
Csillagokat nézni
Manci sóhajt: jaj ha holnap
Sem megy el a néni.
Gonosz banya somolyogva
Paplan alatt durmol
Marcit, Mancit felébreszti
Aggodalmuk újból.
Reggel aztán banya mondja:
Éhes vagyok, lelkem
Szaladj hamar, hozz valamit
Hogy legyen mit ennem.
Nincs már semmink, kedves néne
Mindenünknek vége
Se pénzünk, se ételünk nincs
Értse meg már végre.
Akkor fussál, kérjél kölcsön
A szomszédból, lelkem
Biztos adnak valamicskét
Menjetek mindketten.
Kis butuskák elszaladtak
Le az üveghegyről
A faluba, kocsmároshoz
S az ajtón be egyből.
Kérték szépen, adna sonkát
Meg kenyeret hozzá
Jóféle bort, hat kulaccsal
Hamar, hamar hozná.
De a kövér kocsmárosnak
Eszébe se jutna
Csak úgy, ingyen odarakni
Bármit is a pultra.
Drága pénzért mérné a bort
Kenyeret és sonkát
Nincs semmijük, mit adjanak
Ejnye, az áldóját.
A kocsmáros köti magát
Nem vihetik inmen
Se egyiket, se másikat
Nem adja ő ingyen.
Kis házukra fáj a foga
Meg is mondta mindjárt
Kéne néki s adna érte
Évre való kolbászt.
Marci, Manci nem adhatja
Oda a kis házat
Nincsen másuk, meg is enné
Őket a nagy bánat.
Elkullogtak szomorúan
Fel az üveghegyre
Banya bent a házikóban
Mulatozott egyre.
Örvendezett, ugrándozott
Nagy-nagy örömében
Hogy a házat megszerezte
Ilyen nagyon könnyen.
Hazajőve mindhiába
Kopogtattak nála
Ő bizony az ajtót mostmár
Hét lakattal zárja.
Beleült a kis kunyhóba
Nem is adja vissza
Mehet Marci, Manci mostmár
Akárhová sírva.
Jó szivüknek lettek ők most
Áldozata éppen
Beleestek a csapdába
Egyszerűen, szépen.
Vissza kéne szerezniük
A kis kulipintyót
Ki kell onnan ebrudalni
Gonosz vén szipirtyót.
Hogyan kéne hozzáfogni
Gondolkodtak lázban
Mert ott van az ő helyük a
Kicsi hegyi házban.
Építették, szépítgették
Amíg készen nem lett
Fából készült, mert őnékik
Másra nem is tellett.
Üveghegyről elláthattak
Határon is túlra
Csodálattal tekintettek
Mindig a szép tájra.
Mostmár ennek vége, vége
Keseregtek búsan
Barátságos kulipintyó
Kutya, macska hol van?
Semmijük sincs, ejnye-bejnye
Igen nagy a bánat
Hogy szerezzék mostmár vissza
A kedves kis házat?
Ilyen könnyen nem hagyhatja
Magát Marci, Manci
Vissza kell a kulipintyót
Valahogy szerezni.
Tudja is már, kigondolta
Marci, mit kell tenni
Üveghegyre most azonnal
Vissza kell hát menni.
Kiabálni: Ég a házad
Gyere ki de gyorsan
Ha nem akarsz benne égni
S ottmaradni holtan!
Meg is tették, kiabáltak
Hogy ég a ház, lángol
Gyere, oltsuk, - de a banya
Odabent csak táncol.
Meg se hallja, amit mondnak
Hiába a lárma
Tán süket a gonosz fajzat
Tán fülén a párna?
Node sebaj, Marci, Manci
Új dologba kezdett
Felmásztak a tetőre, és
Kéményen bementek.
Meg is rettent a vasorrú
Hogy jaj, mi lesz mostmár
Hiába van zárva ajtó
Elzavarják immár.
Meg is tették! Elzavarták
Ki a hegytetőre
Üveghegyről le is csúszott
Hamar egy-kettőre.
A faluban megdobálták
Kővel, fapapuccsal
Szaladt is ki a világból
Földig lógó orral.
Határon túl, erdőszélen
Lelt egy kulipintyót
Éppen olyat, mint azoké
Az üveghegyen volt.
Azt gondolta: de érdekes
Itt még sose jártam
Meglelhettem volna már rég
Az én kicsi házam!
Kicsi házba bekukkantott
Nem volt senki benne
Körbejárta, nézegette:
Neki épp jó lenne.
Ezt már rég nem lakta senki
Az biztosan látszott
Ablak, ajtó rései közt
Huncut szellő játszott.
Megörült a házikónak
Munkához is látott
Egy nap alatt rendbehozta
A takaros házat.
Minden este ajtó mellé
Kiült a kispadra
Elnézett a messzeségbe
Határon is túlra.
Napfény, holdfény meg-megcsillant
Üveghegynek hátán
Vén szemébe könnyek szöktek
A fényesség láttán.
Talán, ha ő szépen kéri
Maradhatott volna
Nagymamának ottmaradva
Jól menne a sorsa.
Szeretgetnék, cirógatnák
Etetnék, itatnák
Kutyát-macskát dételgetve
Élhetné a sorsát.
De ő önző, gonosz lélek
Megbántotta őket
Nem is kéne csodálkozni
Hogy mért így ért véget.
Talán, hogyha visszamenne
Hátha befogadnák
De nem, mégsem, mert lehet, hogy
Azonnal kidobnák.
Ahogy múltak napok, éjek
Sokszor gondolt rája
Mert elfáradt, egyre többször
Fájt a lába, háta.
Egyedül itt nem jó móka
Erdőszélen lakni
Nem tud ő már főzni, mosni
No meg tüzet rakni.
Elindult hát visszafelé
Fel az üveghegyre
Nehezen ment, a cipője
Visszacsúszott egyre.
Nagynehezen feljutott a
Hegynek tetejére
Bekopogott óvatosan
Ablakon benézve.
Látta ám, hogy kicsi gyermek
Feküszik az ágyon
Mellette meg még egy, még egy
Összesen vagy három.
No, gondolta, segítség kell
Mancinak, mert nála
Messze földön nincs ügyesebb
Gyerekpásztor bába.
Lenyomta hát a kilincset
Benyitott a pára
Megijedtek azok ketten
Mikor néztek rája.
Ne féljetek, szólt a néne
Nem bántok én senkit
Hadd nézzem a kicsinyeket
Eszem a kis lelkit.
Kézbevette síró-rívó
Pelenkás babákat
Elhallgattak azok nyomban
Elszállt bú és bánat.
Megnyugodott Marci, Manci
Ki gondolta volna
Kiderül a vasorrúról
Gyerekpásztor volta.
Megörültek: tán segíthet
Dajkálni, mesélni
Addig Manci elmehet majd
Tüzet rakni, főzni.
Moshat, varrhat, takaríthat
Mert a gonosz bába
Gonoszságát félretéve
Vigyáz a babákra.
Felfogadták nagymamának
És boldogan éltek
Ameddig csak vége nem lett
Ennek a mesének.
-----
VÉGE