Syuron.hu

Bobby Leng:


Az utolsó tyúkocska
verses mese




Egyszer a nagy király álruhát öltött.
Falvakon át vándorbottal járt.
Szemlélte népe sorsát titokban
Szemlélte a gazdagon termő határt.

Betért hol ide, hol oda, hogy lássa:
Szegény és gazdag hogy fogadja őt.
A gazdagok persze eszem-iszomra
Vendégül látták a poros járókelőt.

Mutatták: mennyi mindenük is van
De ezeknél az úr csak kicsit maradt
Kíváncsi volt, hát végiggyalogolta
Sokszor az egész teljes nyarat.

Betért így egyszer egy szegény házhoz.
Fogadták szívvel-lélekkel őt
A vándorlásban megfáradt testét
De a fazékban sajnos semmi se főtt.

Mondja, hogy kint az udvaron látta:
Tyúkocska kapirgál, főzzék neki.
Nem-nem, mondta a gazdaasszony
Tiltakozva, s szeme könnyekkel teli.

Miért nem, asszony? Vendéged jöttem
Nem tisztelsz eléggé, ejnye már?
Nem az van, uram, hanem tojással
Áld meg minket ez a kis madár.

Minden nap ad minékünk egy tojáskát
Hogy bántanánk az utolsó tyúkot?
Nem telik húsra, láthatod itten
Menj, ha nem tetszik, hogy adni nem tudok.

Gondolta a vendég, jól van, no jól van
Eszik ő mást is, csak ne sértse meg
Ezt a jó asszonyt, s nincstelen férjét
Pedig tudna enni, mint egész sereg.

A gazdaasszony elővett lisztet
Néhány tojást a kamrában lelt
És hogy addig se éhezzen a vendég
Kis buciból pár szeletet szelt.

Majd a lisztből és a néhány tojásból
Haluskát készített, forrt már a víz
A nokedliszaggatót a fazékra tette
A vendég szájában érezte már az ízt.

Gyorsan feldobta a víz a haluskát
Az asszony tálba szedte már
Kicsi zsírozót kapart még össze
Megelégszik a vendég vele talán.

A tésztaléből paprikás rántással
Babér s köménnyel levest fabrikált
Tojást csurgatva forralgatta
Majd megtöltött vele egy tált.

Ó, de jó lenne kis tejföl rája
Gondolta szegény szomorún
De jó lesz ez így is, kis leveske
E konyhában az ínség az úr.

A kis zsírozóval összekeverte
A haluskákat, ne ragadjon már
Majd a tűzhelyhez ment ismét újra
S kis lábaskában rántást csinált.

A rántáshoz kis őrölt paprikát
Kanálnyit tett, megkeverte majd.
Ráöntözgette haluska-halomra
S a tálban összekeverte ahajt.

Végül tányérokat rakott ki az asztalra
S fából faragott ügyes evőkanalat
A vendégnek is jutott leves s haluska
Az meg csak nyelte, mint jó falat.

Jaj, de jólesett neki, finom volt
Úgy jóllakott ő, mint a duda.
Nem is sejtették, hogy sose evett még
Ilyesmit a királyi várnak ura.

Hát megköszönte, törölte bajszát
Ivott rá jócskán hűs kútvizet
Azután nyugovóra tértek mind, mert
Éji sötét lett a kis ház felett.

Másnap az asszony reggel korássan
Szomszédhoz indult kérni már.
Adna-e neki hitelbe tyúkot
Amivel megtölthetné a fazekát.

De a zsíros gazdasszony sunyin
Hunyorgat, s nem ád a szutykosnak, nem
Úgyse fizetne sohase érte
Földje sincs, s nincs amije terem.

Miből adná meg a tartozását?
Sohase törlesztené neki.
Ámde eszébe jutott nagysádnak
S hívja az udvarra az asszonyt ki.

Amott a szemétdombon egy kis tyúk:
Éjjel megfojtotta tán a görény.
Kidobták, mert ők nem látják hasznát
De azt odaadja, vigye szegény.

Hát jól van, nincs más, legyen így, mondja
Köszöni szépen, ezért fizetni se kell.
Viszi a döglött tyúkocskát rejtve
Kötényébe csavarta, s siet el.

Nevet a gazdag szomszédnő rajta
Főzze csak meg ez a nyomorult
Máskor húst úgyse tesz a fazékba
A vendégnek mindegy, róla nem tud.

Nem tudja meg, miből lesz ebédje
A szegény asszony máris kopaszt:
Forró vizecskét öntözget rája
Letépi tollát, rajta semmi se maradt.

Amikor kész lett, feldarabolta
Nem szép a húsa, hogy lenne szép
De a fazékban majdcsak elveszti
A gusztustalan csúnya színét.

Fel is tette már, zöldséggel szórja
Só is kerül egy kicsi bele
Krumpli egészben, hogy mire megfő
A krumpli is majd puha legyen.

Amikor kész lett, gyöngyözik zsírja
A lé tetején, s a leves finom
Kiszedi mind az összes húst, krumplit
Serpenyőbe teszi: jó lesz ez nagyon.

Megsózza, jó sok borsokkal szórja.
Alája kis zsírozót is tesz.
A tűzre téve serceg a holmi
Jaj, hogy ez milyen finom is lesz.

Az illat szálldos, kiszáll a házból
Az udvaron kint a vendég, s a férj
Bejöttek nézni: mi e finomság
És az asztalon már két kenyérkaréj.

Az asszony éppen almákat hámoz
És darabolja cikkekre fel
Ez lesz az étel kísérője mostan
Reméli, a vendégnek megfelel.

Nincs savanyúság, mártás se nincsen
S ebéd utánra finom bor sincs
Ami könnyítené meg az emésztést
Ez nekik elérhetetlen kincs.

Node sebaj, gondolja az asszony
Jó lesz az alma, mint máskor már
Most befőtt sincsen, elfogyott az is
Spejzban a polc rég üresen áll.

Kész a leveske, gyöngyözik sárgán
Csipetkét csipkedett bele
Asztalközépre biggyesztett tálból
Illata szálldos, a konyha tele.

Közben a serpenyőben végre
Pirosra sült a krumpli s a hús
Ha melléje ülnek, s megfalatázzák
Ha teli a has, már senki se bús.

Mégis megesszük, anyjuk, a tyúkot?
Kérdi a férj, és mogorva lesz.
Nem én, nem, dehogy, a szomszéd adta
És a tányérra még egyszer vesz.

Jóllaktak végre, s a maradéknak
Is lesz ám helye: egy kóbor kutya
Jár a határban, annak adják majd
A csontot-maradékot neki oda.

Hadd lakjék jól már az is szegényke
S ha visszajön, hát maradjon itt
Ha nem bántja a tyúkocskát, akkor
Ezentúl az öregekkel lakik.

Amikor mindent eltakarított a néne
S a rozzant asztalt törölte le
A gazda, s az úr ejtőzve kissé
Még ottmaradtak beszélgetni vele.

Aztán a vendég elégedetten
Huncutul, bazsalygva hunyorít
Nem sejti senki, hogy ki e férfi
Kabát alá nyúl, mélyeszti kezit.

Elővesz tarsolyt, benne csörögve
Néhány rézgaras, vagy ki tudja mi.
Kirakja a nyagda asztalra sorban
A garasokat, s a háziak örülnek neki.

Nem kérték volna, de ha már adta
El nem utasíthatják, ugye?
Meg is bántódna talán e lélek
Nem mondják neki, hogy ne tegye.

Köszönik szépen, s az jóllakottan
Vidám kedvűen ballag tova.
Átballag mostan a szomszéd házba
Ahol lakik a gazdag koma.

Kérdi, hogy mennyi volt az ára
Annak a tyúknak, amit adott
A szegény asszonynak, hogy főzze
A vendég kedvéért, amit hozott.

Nevet az asszony, reng bele hája:
Jaj, uram, nem ért semmit se az!
Az éjjel menyét, vagy görény ölte
Meg azt a tyúkot, bizony, a gaz.

Ki volt az dobva, hogy majd elássa
A szolga, hogyha ráérő ideje lesz.
Mert mégse hagyhatják ottan lenni
Hogy beleköltözzenek a döglegyek.

A király sápad, gyomra felfordul
De tartja magát vitézül még
Aztán megnyugszik: finom volt, bizony
Áldja meg érte a két kezét az ég.

Hogy a semmiből valamit tenni
Ahhoz kell bátorság, ész, meg erő
A szegény népet így megalázni
Mily szégyentelen is ez a nő.

De aztán látja, hogy más a módja
Hogy elégtételt másképpen vegyen
Rendeli gyorsan, írja betűvel
Hogy földjét ossza, hogy kisebb legyen.

A gazdag ember földjéből részt ad
A szegény szomszéd párnak hamar.
Fanyalog a gaz gazdag család, de
Mégis az lesz, amit a király akar.

Átmegy most vissza a király s az írást
Lobogtatja és az asztalra teszi.
Elmagyarázza, mi történt mostan
Hogy lett ám földje mostmár neki.

Vethetnek búzát, hogy legyen kenyérke
Vehetnek kakast, hogy csibe legyen.
Egész fészekalj lehet jövőre
És aztán a vendég továbbmegyen.

Áldják a sorsot, lába nyomát is
A szegény asszony meg az ura.
Ki volt ő, ki más, mint a pénzérmén
Látszik az arca: a királykoma!

Sok idő eltelt, s a királyi várban
Az úr koldusruhába öltözött
Gondolta, meglátogatja ismét
A szegény embert sok gondja között.

Meglátogatta titkon a kövér
Potrohos szomszédot megint
Nem ismerték fel, s vendégül látták
A szokásos protokoll szerint.

Látta, hogy minden garmadában áll
Pince és padlás, kamra tele
Udvar, a csűr és pajta is bőven
Mind csak úgy roskadozik bele.

Megy át a szomszéd kicsike házhoz
Hát ott még nagyobb most a nyomor
Üres a tűzhely, nincs rajta semmi
Üresen korog a szegény gyomor.

Hogy-hogy nincs semmi, dörgi a vándor
Mérgében a kalapját földhözveri
Botjával koppint, talpával toppant
A pulykaméreg az agyát elönti neki.

Kint a kis kertben kapálgat a néne
A bátya meg pipázik az udvaron
Jönnek is ám már, nézik, csodálják
Tán nyavalya-rontás van a vándoron.

Mit mérgelődik, mit dünnyög, dühöng
Miért csapdos a földöz mindent oda
Ez itt az ő házuk, neki nincsen benne
Se szava, se semmihez semmi joga.

Kérdi a vendég: hát hol van a kis föld
Mért nem művelik, s miért nincs kaja
Mondják neki, hogy a gazdag szomszéd
Egy percre se adta nekik oda.

Széttépte azt a papírt, amit vittek
Hogy nézné meg, hogy mi a parancs
Nevetett, és kidobatta őket
Ez már régen volt, vigye a franc.

Éldegélnek ők, eszik, ami a
Kis kertecskéből s gyümölcs terem
Szegényen, de mégis békében élnek
Nem is rágódnak már soha ezen.

Hamar a vendég elrohant, úgy, hogy
Csak úgy szállt utána az út pora
Visszarohant a királyi várba
Dúlva-fúlva a királykoma.

Azonnal, tüstént vissza a palást
A díszes ruhája, és a korona
Tanácsos, írnok, kincstárnok ide
Hintóba ülni, és vágtattak oda.

Hogy visszatértek hamar és gyorsan
A gazdag és a szegény csak néz
No, mostmár nézhet is mind a kettő
Mert megszületett közben a büntetés.

Helyet cserélni, szólt a király, és
Írásba foglalta az írnok hamar
Könyöröghet mostmár a gazdag bátya
Ki nagy kínjában csak földet kapar.

Hiába minden, mert hajthatatlan
A király, mostmár ez így legyen
Kinek jó volt eddig, s parancsát szegte
Most mindent parancs szerint tegyen.

Menjen át a kis házba családja
Nincstelen, föld nélküli legyen
Emez meg mostmár a sok földdel bánjon
Jól, s jelentse majd, hogy jól megyen.

Mert majd ismét eljön ám jövőre
Megnézni, hogy mire mennek vele
Tud-e gazdálkodni a papóka még
Főhet ám mostmár a szegény feje.

Vissza is tért egy év múlva újra
És látja, hogy megint a régi van:
Kis házban nyanyó-papóka ismét
S amott rengőhasú bátya boldogan.

Hogy lehet ez, dúl-fúl a király, és
Számon is kéri rögtön, hogy lehet?
„Visszaadtam a gazdagságot nékik”
Hangzik a szégyenlős felelet.

Miért adtad vissza, ostoba ember?
Király tajtékzik mérgében itt.
Nem volt jó neked jó étkeket falni
És törölni szaftját, a zsírjait?

Jó volt bizony ám, hogyne lett vóna
Mondja neki most az öreg koma
De sok a gondja egy ekkora birtoknak
Sok a föld, jószág, ló és koca.

Nem bírtunk vele, és a sok béres
S inas nem fogadtak szót nekünk
Mondtam hát: anyjuk, csináljuk vissza
Ne csináljanak ily csúfot velünk.

Aztán hát így lett, mondja az öreg
A király ámul, hogy mily ostoba
Lehetne gazdag, s nem sutyorogna
Behorpadt hassal többé soha.

Dehát, ha neki jó így, legyen hát
Csináljuk vissza, csináljuk hát
A gazdag szomszéd vissza is kapta
Törvényesen minden vagyonát.

Segíteni csak akkor lehet, ha
Elfogadják, hogy segítenek
Ez a tanulság, szomorú, ámde
Ha nem akarják, hát nem lehet.

Szánta a király szegényeket nagyon
Ki is gondolta már, mit tehet:
Saját asztaláról vasárnaponként
Küldött nekik sok jó étkeket.

A horpadt hasak kigömbölyödtek
Napokig ették a sok jó falatot
És áldották a királyuk nevét, ki
Nekik kegyesen jó sorsot adott.

Öreg korukra meg is érdemelték
Sok nélkülözésben volt részük már
S remélték, hogy a jó királyuk
Még sok ilyen családot talál.

Ilyet, akiknek semmije nincsen
Mert gazdagoké az összes föld
S nekik még munka se juthat rajta
És nincsen sajnálat, csak a közöny.

És egyszer arról értesültek később
Hogy jó királyuk földet osztogat
Királyi s grófi birtokot nyeste
Hogy másnak is jusson jó falat.

Áldották, tisztelték és szerették
Ezért a tettéért a jó királyt
Hogy a szegények érdekében
Törvényt változtatva kiállt.

S bár kicsi a birtok, amiket kaptak
De rajta minden megterem
S öröm volt járni kinn a határban
Gyönyörködni dús kerteken.

Szorgalmas nép ez, körmét koptatja
Dereka hajlik, kérges a kéz
S örömmel munkálkodnak a földdel
Akármily nyűg is, bármily nehéz.

Gazda öröme, ha hízik a jószág
Ha a földjén egy szál gaz se nincs
Dolgozik mindig, ha értelmét látja
S az országnak ez a legnagyobb kincs.

Mert a szegény ember szégyenli
Szegénységét, és sohase kér
Alázatosan tűri bús sorsát
Ha munkájáért kevés is a bér.

Nem könyörög és nem koldul soha
Mert restellné sorsát bevallani
Inkább senyved és nélkülözéssel
Tengeti éltét, míg el nem múlik neki.

Nem kér, hogy adjál, nem sír, nem átkoz
Csak csendben tűr és dolgát teszi
S ha változtatni nem tud a sorsán
A szűkös élet bús kenyerét eszi.




VÉGE