Syuron.hu

Bobby Leng:
Amáli-Máli meg Anna-Panna
verses mese



Egyszer volt, hol nem volt
Valahol egy iskola
Rengeteg fiú meg kislány
Reggelente járt oda.
Mindenfélét megtanultak
Abban ott a gyerekek
Ellenőrzőjükben csak úgy
Hemzsegtek a jó jegyek.
Büszke is volt apu-anyu
Kislányára, fiára
Csak két kislány hiába járt
Ebbe az iskolába.
Csak ők ketten nem tanultak
Soha semmi hasznosat
Inkább összefirkálgatták
Titokban a padokat.
Órákon ők nem figyeltek
A tanítónénire
Pedig sokszor rájuk is szólt:
Máli, Panna, nézz ide!
De egy percnél tovább soha
Nem figyeltek ők oda
Szemüket egy vonzotta csak:
A sulinak udvara.
Árnyas fák várták ott őket
Meg hinta, ugrókötél
A szünetet alig várták
Hogy eljöjjön már a dél.
Délben aztán lezúdultak
Sietve a gyerekek
Futott is már Máli, Panna
Hogy az elsők legyenek.
Tanítás után, ha végre
Elindult a sok gyerek
Várták őket otthon, hogy mind
Ebédelni menjenek.
Haza is ment minden gyerek
Kivéve a két kislányt
Ők persze másfelé vették
Azonnal az útirányt.
Kimentek ők a mezőre
Annak is közepibe
Apu-anyu hogy ne lássa
Elmentek jó messzire.
Ugrándoztak, szöcskét űztek
Virágcsokrot kötöttek
Jól mulattak, s így az órák
Percek gyorsan peregtek.
Apu-anyu mindhiába
Mérgelődött magába’
A kislányok bizony későn
Kerültek csak az ágyba.
Büntetést is kaptak, bizony
Mosogatni, söpörni
Holnap reggel anyukával
Nagyon korán kell kelni.
Apuka is bosszankodott
Tudta, hogy mindhiába
Igen csintalan lett sajnos
Mindkét ikerkislánya.
Nem mondtam még? Pedig bizony
Iker volt Máli, Anna
Édestestvér, mint két tojás
Olyannyira egyforma.
Azaz mégsem... Annácskának
Szőke volt hosszú haja
Barna pedig Amálkának
S szépen be is volt fonva.
Anyukájuk fonta néki
De Anna sosem hagyta
Így aztán az arca körül
Repkedett a lobonca.
Égkék szemük csodálkozva
Nézte a nagyvilágot
Mindent megnéztek: kiskutyát
Kerítést, vagy virágot.
Ismerték a hatalmas rét
Minden egyes virágát
Ismerték a füvek-gazak
Levelét meg a szárát.
Tudták, hogy a csalán csíp, és
Messzire elkerülték
Tudták, hogy tavasz lesz, hogyha
Jönnek gólyák, s a fecskék.
Tudták, hogy a tavasz után
Hamar ittlesz majd a nyár
És tele lesz sokezernyi
Virággal majd a határ.
Ugye, nem is voltak akkor
A kislányok oly buták?
Nem a számtan érdekelte
Őket, sem az olvasás.
Minden fűszál, minden bokor
Nevét kívülről fújták
Minden virág színét, szagát,
Jól ismerték és tudták.
Ezért arra gondolt egyszer
Otthon apu s anyuka
Hogy a lányoknak más kéne:
Természeti tanoda.
Tán ha számtant úgy tanulna
A két kislány ezután
Hogy a virágokat lássa
Könyvek, füzetek lapján.
Úgy számoljon: Egy virág meg
Még egy virág, az kettő
És olvassa, hogy az égen
Fehér színű a felhő...
Így már tudná megtanulni
Mi is az a feladat
Amit a tanítónéni
Mindkettőjüknek felad.
Megbeszélték, így is tettek
S azóta a kislányok
Az iskolában ők lettek
Legelső tanítványok.
Annyi ötös ékítette
Ellenőrzőfüzetet
Anyu-apu alig győzte
Dícsérni a sok jelest.
Büszkék voltak tudásukra
Anna-Panna, Málika
Hisz senki nem tudta jobban:
Mikor nyit a tátika.
Tulipánnak hány a szirma
Pipacsvirág hol virít
Senki jobban nem számolta
Búzavirág szirmait.
Konkoly, tárnics, szarkaláb, és
Sárga pitypang, mécsvirág
Szamárkóró, ballankóró
És apró szappanvirág.
Édes-mézes vaddohány meg
Fehér, sárga lóhere
Ebből olyan is van, amin
Rózsaszínű a bibe.
Ezer színben így pompázik
Minden évben a mező
Tavasztól a késő őszig
Míg a hideg el nem jő.
Akkor mind lehullik lassan
A fákról a sok levél
Amit az őszi szél festett
Pirosra. Már egy se él.
És ha télen hideg szél fúj
És majd sűrűn hull a hó
Mi kell az ablakba, tudják:
Madárnak ennivaló.
Így tanultak mindent lassan
Szépen meg a gyerekek
Megmutatták másoknak is
Hogy télen mit tegyenek.
Almát szórjanak a kertbe
A vándorló rigónak
Napraforgómag, dióbél
Cinkének, őszapónak.
Ne felejtsük ki a sorból
A sok bolyhos verebet
Kenyérmorzsa, búzaszemek
Hogy azok is egyenek.
Aztán mikor készen voltak
Az ablakból lesték ám
Ahogy a madarak esznek
Minden gyerek oly vidám.
Vidám, mert örül, hogy adhat
Enni a sok madárnak
Így örülhet majd nyáron is
A madarak dalának.
Mert nyáron majd visszajönnek
Hernyót enni s bogarat
A sok gyümölcs majd a fákon
Egészséges így marad.
Énekükkel széppé teszik
Nyáron majd a kerteket
Ahol télen enni adtak
Őnekik a gyerekek.

Így lett Amália, Anna
Szülei büszkesége
És ezennel e mesének
Mostmár itt van a vége.

Azaz mégsem: Anna, Máli
Megnőtt, majd megöregedett
Sok az unoka, így gyakran
Tévesztik a neveket.

Amália, Anna néni
Sokszor azon nevetnek
Hogy ők milyen rettentően
Rosszak voltak gyereknek.

Sok év tapasztalatával
Okítnak sok unokát
Mindenre, mit megtanultak
Az egész életen át.

Nem rágódnak soha rajta:
Hová lett az ifjúság
Olyanok ők a családnak
Mint a fán a lombos ág.

Óvják, védik a családot
Adnak bölcs tanácsokat
És ha baj van, segítség kell
Mind csak hozzájuk szalad.

Segít, vigyáz, óva int, sőt
Kirándulni is szeret
A mezőre, ha vele tart
A sok vidám kisgyerek.

Akkor vélük újra élik
Gyermekkoruk fénykorát
És nem sírnak, hogy hová lett
Az a huncut ifjúság.

Kicsi unokák szemében
Ott csillog mind, ami volt
Majd gyűjtenek ők is, mint rég
Nagyik: tapasztalatot.

Szeretetnek, szívjóságnak
Korlátja, az soha nincs
Annyi van: minél többet adsz
Annál többed lesz e kincs.





VÉGE