A vén farkas
Bobby Leng:
A vén farkas
verses mese
Szegény, szegény vén farkasra
Jaj, rossz idők járnak
Utána van már igen sok
Hosszú télnek, nyárnak.
Bundája már rég megkopott
Sok foga kihullott
Félő, hogy már nincs sok hátra
S beadja a kulcsot.
Régen nem tud vadászni már
Rágós a nyúl húsa
Ezért szánta el magát egy
Hosszú-hosszú útra.
Gondolta: elmegy koldulni
Szemétben turkálni
A városban mindig lehet
Valamit találni.
Jaj, de nagyon messze van ám
És fáj háta, lába
Alig bírja esztendeit
Már a szegény pára.
Mit tehetne, mit ehetne
Ha rágni alig tud
Soványan, éhesen, lassan
De mégis elindult.
Elérte az erdő szélét
Már nagyon elfáradt
Szerencsére látott ott egy
Takaros kis házat.
Volt a ház mellett csűr, pajta
Szalma- s szénaboglya
Bebújt oda, mielőtt még
Esteledett volna.
Szerencsére kutyája nincs
A házigazdának
Mert bizony hogy jaj lett volna
A farkasbundának!
Szegény éhes ordas farkas
A gyomra úgy korgott
Pedig az esti szél finom
Illatokat hordott.
A konyhában, bent a házban
Süt-főz a gazdasszony
De neki nem jut belőle
Hogy neki is adjon.
Szerencsére nem is tudják
Hogy a boglya rejti
Éhes farkast, ordas farkast
Nem sejti biz’ senki.
Amikor megpihent, éjjel
Jókor továbbállott
Bandukolt az út porában
Míg a hold leszállott.
Pirkadatkor megint elbújt
Valahol a pára
Éhes hasa követelte
Az ételt még mára.
Város szélén, árkok mélyén
Kutakodott éjjel
Alig pár falatot talált
Hiába néz széjjel.
Itt sem jó az élet, bizony
Itt is maradt hoppon
Nem való ez a farkasnak
Mert marad éhkoppon.
Gyomra korog, lába sajog
Szemei szikráznak
Színes karikákat lát már
Sokat, s nem csak párat.
Visszakullog az erdőbe
Erdőszéli házhoz
Szemétdombról maradékot
Mit talál, azt elhoz.
Beviszi egy bokor alá.
Nem sok, pár falatka.
Mégis hagy belőle picit
Keveset holnapra.
Bizony, így megy sora szegény
Vénséges farkasnak
Jó lenne, ha lenne egy hely
Ahol enni adnak.
Másnap ismét elindult, hogy
Valamit keressen
Kis házikóhoz elérve
Átvágott a kerten.
Gaz verte fel már a kertet
Nem lakik itt senki
Így gondolta a vén farkas
És be akart menni.
De egyszer csak valamit hall.
Fülel, hallgatózik.
Hát a házból, odabentről
Jajgatás hallatszik.
Valaki halkan jajong bent.
Valamije fájhat.
Így a farkas megbújik kint
Vajon mire várhat?
Egyszer csak nyílik az ajtó
Öregasszony jön ki
Görbebotra támaszkodva
A kútra megy inni.
Kis kannácskát visz kezében
Másikban a botja
Felhúzza a gémeskútból
A vödröt, s megfogja.
Vizet tölt a kis kannába
Hűs, hideg a friss víz
A farkas is szomjas, szegény
Bár ihatna ő is.
Öregasszony elidőzik
Sóhajt nyögdécselve
Egyszercsak az erdőszélen
Kislány jön épp erre.
Másikfelől jön a kislány
A nénit nem látja
Ezért bemegy kosarával
Beviszi a házba.
Piros kabátját, sapkáját
Leteszi egy székre
Merre van a nagyanyóka
Indul keresésre.
A farkas orrát megcsapta
Finom illatfelhő
Kis kosárban kalács lapul
Nem egy, hanem kettő!
Ahogy a kislány kiszaladt
Az üres szobából
Ordas beosont, s kivette
Kalácsot kosárból.
Meg is ette, jól is lakott
Ivott hozzá jó bort
Szomját oltva kihörpölte
hisz az üveg ott volt.
Szegénynek megártott a bor
Meg a sok kalácska
Elállta a szervezetét
Befeküdt az ágyba.
Odakint az öregasszonyt
Meglelé a lányka
Együtt jönnek, közelednek
Bejönnek a házba.
Meglátják az öreg farkast
Hogy hever az ágyon
Önkívületlenül alszik
Elnyomta az álom.
Éppen jön is már a vadász
Szólnak rögtön néki
Ugyan jöjjön már be, kérik
Alvó farkast nézni.
Megfogják a kezét-lábát
Kiviszik a házból
Fel se ébred, amikor kint
Leteszik jó távol.
Patak partjára kivitték
Itt majd ha felébred
Ihat, s mehet, amerre lát
Talán csak feléled!
Nem minden vadász gonosz ám
Most ti is látjátok
Ugye, ti se bántanátok
Ha lenne puskátok?
Nem haragudtak rá, hiszen
Látták, milyen vén csont
Meg, hogy a bundáján is már
Sok a kopott, tar folt.
Sajnálták őt, öreg ordast.
Szánták a rossz sorsát.
Gondolták, hogy vetnek neki
Néhanap majd morzsát.
Piroska sír: odalett a
Finom bor, kalácska
Szegény anyó, nagybetegen
Mégse fekszik ágyba.
Nem baj, nem baj - így az anyó
Sütünk új kalácsot
És a tészta gyúrásának
Menten nekilátott.
Piroska segített néki
Tüzifát vadász hoz
Kis idő múlva ülhettek
Konyha asztalához.
Ott virít a forró kalács.
Mazsola van benne.
Mindet megették, úgy eltűnt
Mintha ott se lenne.
Közben felébredt a farkas
Alkonyattájt végre
Mikor az esthajnalcsillag
Feljött már az égre.
Fázott. Nem sütött rá mostmár
Napnak meleg fénye
Éltető nap elbujdokolt
Hold jött a helyére.
Didereg, vacog az ordas
Fázik szegény pára
Búslakodva tekinget az
Anyó ajtajára.
Messze van a kis ház, alig
Látni a sötétben
De a lámpás fénye csillog
Ablak üregében.
Jaj, ha behívnák, engednék
Hogyha bemehetne
Tűzhely tüzes melegénél
Leheveredhetne!
Talán, hogyha kaphatna is
Egy falat kalácsot
Elcserélné, bizony mondom
Érte a világot!
Merjen-e vajon kopogni
És bekéredzkedni
Talán csak nem akarnák őt
Seprűvel kiverni!?
Hátha megszánja az anyó
Vacsorát, ha adna
Végre-végre, oly régóta
Először jóllakna...
Vette hát a bátorságot
Odacsoszorászott
Bezörgetett, kopogtatott
Ajtón kaparászott.
Anyó nagysokára jött csak
Nagyon fájt a lába
Különben is, rég bebújt már
A jó meleg ágyba.
Meghűlt, megfázott, amikor
Erdőn málnát gyűjtött
Unokának, Piroskának
Málnalekvárt főzött.
Most kúrálja a nátháját
Dunyha alatt izzad
Kimászni a dunyha alól
Keservesen bírt csak.
Bosszús volt, hogy ilyen későn
Ki akarhat bármit
Ki az, aki zörget, kopog
Ajtón kaparászik?
Mikor meglátta a farkast
Kissé elhűlt menten
Gondolta: Vajon mért kéne
Ordast beengednem?
Dehát olyan nyomorultul
Festett szegény pára
Könyörög tekintetével
Anyóka megszánta.
Gondolta ő már akkor is
Hogy nehéz a sorsa
Mikor látta, hogy megette
Kalácsot a borra.
Nohát, jöjjék be, jöjjék csak
Intett mosolyogva
Van még cipó, kolbász, sonka
Mindjárt, mindjárt hozza.
Invitálta asztalához
Öreg ordast szépen
De az ordas fejét rázza:
Nem kér sonkát mégsem.
Kinyitja a száját nagyra
Fogait mutatja
Alig van már egy-két darab
És nagy a lyuk rajta.
Az anyóka megértette.
Nem bír már harapni.
Nem tud rágni, rágicsálni
Csak puhát tud enni.
Körülnézett a kamrában:
Mit adjon hát néki?
Puha, friss a kenyér béle
Az jó lesz, úgy véli.
Odaadja, odarakja
Az asztalra szépen
Szegény farkas mind felfalta
Már nem evett régen.
Illetve, de: a kalácsot
Szégyelli is mostmár
Az anyóka nem haragszik
Mosoly ül az arcán.
Náthás, piros, sebes orra.
Láztól ég az arca.
Ki is küldi végül szegény
Ordast az udvarra.
Elfújja mostmár a lámpát.
Bebújik az ágyba.
Hátha holnapra meggyógyul
Ez lenne a vágya.
Másnap reggel ott az ordas
Ajtó előtt alszik
Anyó jobban lett reggelre
Most reggelit készít.
Behívja az ordast hamar
Jöjjön, reggelizzen
Egyen, lakjon jól, és menjen
Messzire el innen.
De a farkas könyörgőre
Fogta ám a dolgot:
Hadd ápolja az anyókát
Akkor lenne boldog.
Főzne levest, ha anyóka
Arra megtanítja
Sütne kenyeret, ha neki
Hogy kell, megmutatja.
Jól van, anyó rábólintott:
Legyen úgy, hadd lássam
Mit lehetne megtanítni
A farkas komának.
Visszabújt a dunyha alá
Onnan jár a szája
Mit hogyan kell, mindent sorol
Mondja egyre-másra.
Lassan-lassan megtanulta
A farkas a dolgot
Mindent elsajátított, mit
Nagyanyóka mondott.
Pedig tömpe ujjaival
Nehéz ám a munka
Derekasan helytállt mégis
Ragyog is a konyha.
Megtanult főzni, vasalni
Vizet hozni, sütni
Sepergetni, dunyhát rázni
Párnát igazítni.
Büszke volt a tudására
Nagyanyó is büszke
Mostmár nem kell fát vágnia
S fát rakni a tűzre.
Van már, aki megcsinálja
És boldog is tőle
Hogy segíthet, és hogy ehet
Mindezért cserébe.
Nagyanyóka meggyógyult már
Nem nyomja az ágyat
A farkas meg rendbetette
Közben a kis házat.
Olyan jól elsajátított
Mindent, amit kellett
Nagyanyóka süteménye
Elbújhat amellett.
Finom kalácsok, mézesek
Édes habos mártás
Nem okoz már gondot néki
Hogy készül a rántás.
Bableves, vagy sült oldalas
Kenyérsütés, bármi
Ezt kéne csodaként nézni
Mutogatni, látni!
Egyszer aztán, nagysokára
Búcsút int a háznak
És a kedves nagyanyónak
Rá még tettek várnak.
Ugyanis kikupálódott
Bundája is szép lett
Hálás szívvel, szomorúan
De mégis lelépett.
Gondolta, hogy nem eszi ki
Anyót vagyonából
Mert látta ő, hogy ürül a
Kamra a hasától!
Hálás szívvel meghajolt, és
Anyót megölelte
Bundájára cseppent, érzi
Anyónak a könnye.
Neki is könnyes a szeme
Bizony könnybelábadt
Mégis el kell hagynia már
A takaros házat.
Hogy hová ment, mit gondoltok?
Eláruljam néktek?
A városban boltot nyitott
Egy picit, de szépet.
Finom süteményeinek híre
Mihamar elterjedt
És csak jöttek mindenfelől
Egyre csak a népek.
Tán te is hallottál róla
Nagyvárosban járva
Tán tudod is, hol a híres
WOLFI CUKRÁSZDÁJA?
VÉGE
A vén farkas
verses mese
Szegény, szegény vén farkasra
Jaj, rossz idők járnak
Utána van már igen sok
Hosszú télnek, nyárnak.
Bundája már rég megkopott
Sok foga kihullott
Félő, hogy már nincs sok hátra
S beadja a kulcsot.
Régen nem tud vadászni már
Rágós a nyúl húsa
Ezért szánta el magát egy
Hosszú-hosszú útra.
Gondolta: elmegy koldulni
Szemétben turkálni
A városban mindig lehet
Valamit találni.
Jaj, de nagyon messze van ám
És fáj háta, lába
Alig bírja esztendeit
Már a szegény pára.
Mit tehetne, mit ehetne
Ha rágni alig tud
Soványan, éhesen, lassan
De mégis elindult.
Elérte az erdő szélét
Már nagyon elfáradt
Szerencsére látott ott egy
Takaros kis házat.
Volt a ház mellett csűr, pajta
Szalma- s szénaboglya
Bebújt oda, mielőtt még
Esteledett volna.
Szerencsére kutyája nincs
A házigazdának
Mert bizony hogy jaj lett volna
A farkasbundának!
Szegény éhes ordas farkas
A gyomra úgy korgott
Pedig az esti szél finom
Illatokat hordott.
A konyhában, bent a házban
Süt-főz a gazdasszony
De neki nem jut belőle
Hogy neki is adjon.
Szerencsére nem is tudják
Hogy a boglya rejti
Éhes farkast, ordas farkast
Nem sejti biz’ senki.
Amikor megpihent, éjjel
Jókor továbbállott
Bandukolt az út porában
Míg a hold leszállott.
Pirkadatkor megint elbújt
Valahol a pára
Éhes hasa követelte
Az ételt még mára.
Város szélén, árkok mélyén
Kutakodott éjjel
Alig pár falatot talált
Hiába néz széjjel.
Itt sem jó az élet, bizony
Itt is maradt hoppon
Nem való ez a farkasnak
Mert marad éhkoppon.
Gyomra korog, lába sajog
Szemei szikráznak
Színes karikákat lát már
Sokat, s nem csak párat.
Visszakullog az erdőbe
Erdőszéli házhoz
Szemétdombról maradékot
Mit talál, azt elhoz.
Beviszi egy bokor alá.
Nem sok, pár falatka.
Mégis hagy belőle picit
Keveset holnapra.
Bizony, így megy sora szegény
Vénséges farkasnak
Jó lenne, ha lenne egy hely
Ahol enni adnak.
Másnap ismét elindult, hogy
Valamit keressen
Kis házikóhoz elérve
Átvágott a kerten.
Gaz verte fel már a kertet
Nem lakik itt senki
Így gondolta a vén farkas
És be akart menni.
De egyszer csak valamit hall.
Fülel, hallgatózik.
Hát a házból, odabentről
Jajgatás hallatszik.
Valaki halkan jajong bent.
Valamije fájhat.
Így a farkas megbújik kint
Vajon mire várhat?
Egyszer csak nyílik az ajtó
Öregasszony jön ki
Görbebotra támaszkodva
A kútra megy inni.
Kis kannácskát visz kezében
Másikban a botja
Felhúzza a gémeskútból
A vödröt, s megfogja.
Vizet tölt a kis kannába
Hűs, hideg a friss víz
A farkas is szomjas, szegény
Bár ihatna ő is.
Öregasszony elidőzik
Sóhajt nyögdécselve
Egyszercsak az erdőszélen
Kislány jön épp erre.
Másikfelől jön a kislány
A nénit nem látja
Ezért bemegy kosarával
Beviszi a házba.
Piros kabátját, sapkáját
Leteszi egy székre
Merre van a nagyanyóka
Indul keresésre.
A farkas orrát megcsapta
Finom illatfelhő
Kis kosárban kalács lapul
Nem egy, hanem kettő!
Ahogy a kislány kiszaladt
Az üres szobából
Ordas beosont, s kivette
Kalácsot kosárból.
Meg is ette, jól is lakott
Ivott hozzá jó bort
Szomját oltva kihörpölte
hisz az üveg ott volt.
Szegénynek megártott a bor
Meg a sok kalácska
Elállta a szervezetét
Befeküdt az ágyba.
Odakint az öregasszonyt
Meglelé a lányka
Együtt jönnek, közelednek
Bejönnek a házba.
Meglátják az öreg farkast
Hogy hever az ágyon
Önkívületlenül alszik
Elnyomta az álom.
Éppen jön is már a vadász
Szólnak rögtön néki
Ugyan jöjjön már be, kérik
Alvó farkast nézni.
Megfogják a kezét-lábát
Kiviszik a házból
Fel se ébred, amikor kint
Leteszik jó távol.
Patak partjára kivitték
Itt majd ha felébred
Ihat, s mehet, amerre lát
Talán csak feléled!
Nem minden vadász gonosz ám
Most ti is látjátok
Ugye, ti se bántanátok
Ha lenne puskátok?
Nem haragudtak rá, hiszen
Látták, milyen vén csont
Meg, hogy a bundáján is már
Sok a kopott, tar folt.
Sajnálták őt, öreg ordast.
Szánták a rossz sorsát.
Gondolták, hogy vetnek neki
Néhanap majd morzsát.
Piroska sír: odalett a
Finom bor, kalácska
Szegény anyó, nagybetegen
Mégse fekszik ágyba.
Nem baj, nem baj - így az anyó
Sütünk új kalácsot
És a tészta gyúrásának
Menten nekilátott.
Piroska segített néki
Tüzifát vadász hoz
Kis idő múlva ülhettek
Konyha asztalához.
Ott virít a forró kalács.
Mazsola van benne.
Mindet megették, úgy eltűnt
Mintha ott se lenne.
Közben felébredt a farkas
Alkonyattájt végre
Mikor az esthajnalcsillag
Feljött már az égre.
Fázott. Nem sütött rá mostmár
Napnak meleg fénye
Éltető nap elbujdokolt
Hold jött a helyére.
Didereg, vacog az ordas
Fázik szegény pára
Búslakodva tekinget az
Anyó ajtajára.
Messze van a kis ház, alig
Látni a sötétben
De a lámpás fénye csillog
Ablak üregében.
Jaj, ha behívnák, engednék
Hogyha bemehetne
Tűzhely tüzes melegénél
Leheveredhetne!
Talán, hogyha kaphatna is
Egy falat kalácsot
Elcserélné, bizony mondom
Érte a világot!
Merjen-e vajon kopogni
És bekéredzkedni
Talán csak nem akarnák őt
Seprűvel kiverni!?
Hátha megszánja az anyó
Vacsorát, ha adna
Végre-végre, oly régóta
Először jóllakna...
Vette hát a bátorságot
Odacsoszorászott
Bezörgetett, kopogtatott
Ajtón kaparászott.
Anyó nagysokára jött csak
Nagyon fájt a lába
Különben is, rég bebújt már
A jó meleg ágyba.
Meghűlt, megfázott, amikor
Erdőn málnát gyűjtött
Unokának, Piroskának
Málnalekvárt főzött.
Most kúrálja a nátháját
Dunyha alatt izzad
Kimászni a dunyha alól
Keservesen bírt csak.
Bosszús volt, hogy ilyen későn
Ki akarhat bármit
Ki az, aki zörget, kopog
Ajtón kaparászik?
Mikor meglátta a farkast
Kissé elhűlt menten
Gondolta: Vajon mért kéne
Ordast beengednem?
Dehát olyan nyomorultul
Festett szegény pára
Könyörög tekintetével
Anyóka megszánta.
Gondolta ő már akkor is
Hogy nehéz a sorsa
Mikor látta, hogy megette
Kalácsot a borra.
Nohát, jöjjék be, jöjjék csak
Intett mosolyogva
Van még cipó, kolbász, sonka
Mindjárt, mindjárt hozza.
Invitálta asztalához
Öreg ordast szépen
De az ordas fejét rázza:
Nem kér sonkát mégsem.
Kinyitja a száját nagyra
Fogait mutatja
Alig van már egy-két darab
És nagy a lyuk rajta.
Az anyóka megértette.
Nem bír már harapni.
Nem tud rágni, rágicsálni
Csak puhát tud enni.
Körülnézett a kamrában:
Mit adjon hát néki?
Puha, friss a kenyér béle
Az jó lesz, úgy véli.
Odaadja, odarakja
Az asztalra szépen
Szegény farkas mind felfalta
Már nem evett régen.
Illetve, de: a kalácsot
Szégyelli is mostmár
Az anyóka nem haragszik
Mosoly ül az arcán.
Náthás, piros, sebes orra.
Láztól ég az arca.
Ki is küldi végül szegény
Ordast az udvarra.
Elfújja mostmár a lámpát.
Bebújik az ágyba.
Hátha holnapra meggyógyul
Ez lenne a vágya.
Másnap reggel ott az ordas
Ajtó előtt alszik
Anyó jobban lett reggelre
Most reggelit készít.
Behívja az ordast hamar
Jöjjön, reggelizzen
Egyen, lakjon jól, és menjen
Messzire el innen.
De a farkas könyörgőre
Fogta ám a dolgot:
Hadd ápolja az anyókát
Akkor lenne boldog.
Főzne levest, ha anyóka
Arra megtanítja
Sütne kenyeret, ha neki
Hogy kell, megmutatja.
Jól van, anyó rábólintott:
Legyen úgy, hadd lássam
Mit lehetne megtanítni
A farkas komának.
Visszabújt a dunyha alá
Onnan jár a szája
Mit hogyan kell, mindent sorol
Mondja egyre-másra.
Lassan-lassan megtanulta
A farkas a dolgot
Mindent elsajátított, mit
Nagyanyóka mondott.
Pedig tömpe ujjaival
Nehéz ám a munka
Derekasan helytállt mégis
Ragyog is a konyha.
Megtanult főzni, vasalni
Vizet hozni, sütni
Sepergetni, dunyhát rázni
Párnát igazítni.
Büszke volt a tudására
Nagyanyó is büszke
Mostmár nem kell fát vágnia
S fát rakni a tűzre.
Van már, aki megcsinálja
És boldog is tőle
Hogy segíthet, és hogy ehet
Mindezért cserébe.
Nagyanyóka meggyógyult már
Nem nyomja az ágyat
A farkas meg rendbetette
Közben a kis házat.
Olyan jól elsajátított
Mindent, amit kellett
Nagyanyóka süteménye
Elbújhat amellett.
Finom kalácsok, mézesek
Édes habos mártás
Nem okoz már gondot néki
Hogy készül a rántás.
Bableves, vagy sült oldalas
Kenyérsütés, bármi
Ezt kéne csodaként nézni
Mutogatni, látni!
Egyszer aztán, nagysokára
Búcsút int a háznak
És a kedves nagyanyónak
Rá még tettek várnak.
Ugyanis kikupálódott
Bundája is szép lett
Hálás szívvel, szomorúan
De mégis lelépett.
Gondolta, hogy nem eszi ki
Anyót vagyonából
Mert látta ő, hogy ürül a
Kamra a hasától!
Hálás szívvel meghajolt, és
Anyót megölelte
Bundájára cseppent, érzi
Anyónak a könnye.
Neki is könnyes a szeme
Bizony könnybelábadt
Mégis el kell hagynia már
A takaros házat.
Hogy hová ment, mit gondoltok?
Eláruljam néktek?
A városban boltot nyitott
Egy picit, de szépet.
Finom süteményeinek híre
Mihamar elterjedt
És csak jöttek mindenfelől
Egyre csak a népek.
Tán te is hallottál róla
Nagyvárosban járva
Tán tudod is, hol a híres
WOLFI CUKRÁSZDÁJA?
VÉGE