Syuron.hu

Bobby Leng:
Végzet
- vers -


Valaha voltak itten, e Földön
hatalmas testű állatok még
ámde egyszercsak valami történt
és nyomuk veszett valaha rég.

Miért, talány ez, ámbár lehet, hogy
túl nagyok voltak, s ez volt a fő
megevett mindent a sok nagy állat
akármi volt: hús- s növényevő.

Elszaporodtak talán, s felfaltak
maguk körül mindent, ami él?
Lehet, hogy így volt, ámde akkor most
jobb, ha az emberiség már fél.

Ugyanis nagyon túlszaporodtunk
s felfalunk mindent magunk körül
nem menekülhet semmi meg tőlünk
állat s növény a sok faj közül.

Úgy viselkedünk, mintha a miénk
lenne itt minden, ami csak él
és ami nem él, föld belsejében
égen és földön, vagy vízben él.

Végzetünk ez lesz, én mostmár látom
ahogyan élünk, a halálunk lesz
kizsigerelve élettelenné
tesszük a Földet, bár nincs más, csak ez.

Végsőkig húzzuk, húzzuk-halasztjuk
Hogy tegyünk érte valamit még
Aki tehetne, s nála a tőke
Nem érdekli, hogy „áldja” az ég!

Csak a pénz számít. Kegyetlen harc ez.
A kapzsi ember, s szemben vele
Természet-anyánk, Gaia szenved
Harcolni nem tud: kötve keze.

A pusztításnak sebe beforrad
Ámde sok év kell, míg helyrejő
S csupán röpke perc is elegendő
Tönkretételéhez, s gonosz erő.

És ahol végletes már a helyzet
A sebek beforrni képesek-e?
Nem okoztunk-e máris végleges
Rombolást a természeten?

Végzetünk felé rohanunk egyre
Csak a pénz számít, csak az az úr
De ne feledjük porszem-mivoltunk
Ha Gaia dühében innen kitúr.

Pusztulni fog minden alkotásunk
Városainkra telepszik gyom
És eltűnik majd innen a Földről
Minden egyes kis emberi nyom!





VÉGE