Tükörkép
Bobby Leng:
Tükörkép
-vers-
Ott egy tükörkép
Enyém talán?
Ott lóg szemközt a
Szobám falán.
Sötét van, árnyék
Most rávetül.
Homályos, mattos
Alul, felül.
Nem csillog. Est van.
Már beborult.
A fény az árnyék
Mögé vonult.
Homályban minden
Kicsikét szebb.
Világos pacni
Csak ennyi lett.
Tükörkép. Elfolyt.
Csupa homály.
Titokzatos és
Csupa talány.
A sötét bújtat.
Minden oly más.
Kis hókuszpókusz
Finom csalás.
Varázslat, tetszik.
Ravaszul rejt.
Megértőn fedve
Ami selejt.
Széppé varázsol
Vagy csak hiszed.
Szép orrod, szád, és
Szép a szemed.
Kit rejt e képmás
Engem, vagy mást?
A szürkület szép,
Áldott palást.
Ott, a tükörből
Kit látok én
Időtlen arcnak
Tükörfelén?
Fiatal? Öreg?
Ki tudja itt?
Megítélhetni
Nem könnyű így.
Mi rejlik ottan
Mögötte vajh’?
Kit rejt a szempár
Orr, száj, a haj?
Megmondaná-e
Valaki tán
Milyen ember ő?
Tiszta talány.
Belsője titkos
Rejtegetett.
Mélyen, alulra
Eltemetett.
Nem látni mást, csak
Egy arc. Csupasz.
Nem különleges
Se réz, se karc.
Hétköznapi és
Fakó nagyon.
Se szín, se ékszer
Egész vagyon.
Egyszerre öreg
És fiatal.
Ráncos és sima
Mit is takar?
Kortalan képmás.
Gyáva vagy hős?
Hajadon? Férjes?
Agglegény? Nős?
Szenvtelen? Csóró?
Érzelmes? Bús?
Gazdag, tán mágnás?
Bálvány, koldús?
Se fodor, bodor
Mi jellegzetes.
Se sál, nyakkendő,
Lánc, veretes.
Férfi-e, nő-e
Kit láthatunk
Gyerek vagy felnőtt
Vagy mi magunk?
Nem derül ki, hogy
Jó-e, vagy rossz
A tükör-arcmás
Vagy épp gonosz.
Szégyellt-e, sírt-e?
Bántalmazott?
Fájdalmat másnak
Tán okozott?
Ismerni lehet?
Arckép csupán.
Egy zárt világ a
Szoba falán.
Semmit se árul
El ez a kép.
Még azt se: csúnya
Vagy pedig szép.
Semmilyen. Szürke.
Egyszerű kép.
Tükörbe néző
Néma beszéd.
Néma, így semmit
Nem is mond el.
Semmi kérdésre
Nem is felel.
Csak néz, néz vissza.
Visszanéz rám.
Nem látni tisztán:
Fiú vagy lány.
Kitölti egész
Tükröt a kép.
Közelről nézve
Se csúf, se szép.
Jobb, hogyha messze
Tőle megyek.
Nehogy a végén
Belül legyek.
Távolról szebbnek
Látszik a kép.
A mély homályban
Tényleg, de szép.
Arcmás. Mint festmény.
Titokzatos.
Az este mindent
Szürkére mos.
Már alig látszik.
Tűnik a folt.
Nem ragyog tisztán
Tán sose volt.
Eltűnt, felolvadt
Az éjben itt.
Pár percnyi langyos
Álomba vitt.
Képzelt világba.
Játszottam én.
Lehetett volna
Lovagregény.
De nem lett. Éj van.
Fekete. Csönd.
A kép eltűnt sok
Árnyék között.
Tükörkép... Elmúlt.
Reggel, ha kel
A Nap, a fényre
Majd felügyel.
Fénylik majd újra
Csillog megint.
Ontja a nappal
Szép színeit.
Megmutat ismét
Ráncot, redőt.
Soványt, kövéret,
Férfit és nőt.
Mondom: ne nézzed
Mindig magad.
Sajnos, az idő
Gyorsan szalad.
A tükör csal, és
Hazudik is.
Nem adja vissza
Az érzéseid.
Úgy érzed: szép vagy
Karcsú, mint nád.
Szép a hajad, és
Szemed, a szád.
De a tükörben
Valaki más.
Egy másik arc néz
Mogorván rád.
Ettől a kedved
Elillan, lásd.
Ne is nézd folyton
Tükör-csalást.
Belülről érezd
Jól magadat.
Tükörképednek
Üzenj hadat.
Ritkábban nézz rá:
Szükségtelen
A boldogság nem
Abban terem.
VÉGE
Tükörkép
-vers-
Ott egy tükörkép
Enyém talán?
Ott lóg szemközt a
Szobám falán.
Sötét van, árnyék
Most rávetül.
Homályos, mattos
Alul, felül.
Nem csillog. Est van.
Már beborult.
A fény az árnyék
Mögé vonult.
Homályban minden
Kicsikét szebb.
Világos pacni
Csak ennyi lett.
Tükörkép. Elfolyt.
Csupa homály.
Titokzatos és
Csupa talány.
A sötét bújtat.
Minden oly más.
Kis hókuszpókusz
Finom csalás.
Varázslat, tetszik.
Ravaszul rejt.
Megértőn fedve
Ami selejt.
Széppé varázsol
Vagy csak hiszed.
Szép orrod, szád, és
Szép a szemed.
Kit rejt e képmás
Engem, vagy mást?
A szürkület szép,
Áldott palást.
Ott, a tükörből
Kit látok én
Időtlen arcnak
Tükörfelén?
Fiatal? Öreg?
Ki tudja itt?
Megítélhetni
Nem könnyű így.
Mi rejlik ottan
Mögötte vajh’?
Kit rejt a szempár
Orr, száj, a haj?
Megmondaná-e
Valaki tán
Milyen ember ő?
Tiszta talány.
Belsője titkos
Rejtegetett.
Mélyen, alulra
Eltemetett.
Nem látni mást, csak
Egy arc. Csupasz.
Nem különleges
Se réz, se karc.
Hétköznapi és
Fakó nagyon.
Se szín, se ékszer
Egész vagyon.
Egyszerre öreg
És fiatal.
Ráncos és sima
Mit is takar?
Kortalan képmás.
Gyáva vagy hős?
Hajadon? Férjes?
Agglegény? Nős?
Szenvtelen? Csóró?
Érzelmes? Bús?
Gazdag, tán mágnás?
Bálvány, koldús?
Se fodor, bodor
Mi jellegzetes.
Se sál, nyakkendő,
Lánc, veretes.
Férfi-e, nő-e
Kit láthatunk
Gyerek vagy felnőtt
Vagy mi magunk?
Nem derül ki, hogy
Jó-e, vagy rossz
A tükör-arcmás
Vagy épp gonosz.
Szégyellt-e, sírt-e?
Bántalmazott?
Fájdalmat másnak
Tán okozott?
Ismerni lehet?
Arckép csupán.
Egy zárt világ a
Szoba falán.
Semmit se árul
El ez a kép.
Még azt se: csúnya
Vagy pedig szép.
Semmilyen. Szürke.
Egyszerű kép.
Tükörbe néző
Néma beszéd.
Néma, így semmit
Nem is mond el.
Semmi kérdésre
Nem is felel.
Csak néz, néz vissza.
Visszanéz rám.
Nem látni tisztán:
Fiú vagy lány.
Kitölti egész
Tükröt a kép.
Közelről nézve
Se csúf, se szép.
Jobb, hogyha messze
Tőle megyek.
Nehogy a végén
Belül legyek.
Távolról szebbnek
Látszik a kép.
A mély homályban
Tényleg, de szép.
Arcmás. Mint festmény.
Titokzatos.
Az este mindent
Szürkére mos.
Már alig látszik.
Tűnik a folt.
Nem ragyog tisztán
Tán sose volt.
Eltűnt, felolvadt
Az éjben itt.
Pár percnyi langyos
Álomba vitt.
Képzelt világba.
Játszottam én.
Lehetett volna
Lovagregény.
De nem lett. Éj van.
Fekete. Csönd.
A kép eltűnt sok
Árnyék között.
Tükörkép... Elmúlt.
Reggel, ha kel
A Nap, a fényre
Majd felügyel.
Fénylik majd újra
Csillog megint.
Ontja a nappal
Szép színeit.
Megmutat ismét
Ráncot, redőt.
Soványt, kövéret,
Férfit és nőt.
Mondom: ne nézzed
Mindig magad.
Sajnos, az idő
Gyorsan szalad.
A tükör csal, és
Hazudik is.
Nem adja vissza
Az érzéseid.
Úgy érzed: szép vagy
Karcsú, mint nád.
Szép a hajad, és
Szemed, a szád.
De a tükörben
Valaki más.
Egy másik arc néz
Mogorván rád.
Ettől a kedved
Elillan, lásd.
Ne is nézd folyton
Tükör-csalást.
Belülről érezd
Jól magadat.
Tükörképednek
Üzenj hadat.
Ritkábban nézz rá:
Szükségtelen
A boldogság nem
Abban terem.
VÉGE