Syuron.hu

Bobby Leng:


Öreg barátom
-vers-




A találkozást folyton csak halogattam
És az Idő megtréfált: szégyenbe maradtam.
Vittem ajándékot. Csak két hetet késtem.
Mért volt minden fontosabb, nem is értem.
Nem akartam elmondani a sok gondomat
Nem akartam terhelni vele roskadt válladat.
De mostmár mindegy: nincs mit tenni.
Az embernek sajnos nem lehet örökre ittlenni.
Öreg barátom, szíven ütött a távozásod
Míg mit sem sejtve dolgomat tettem, látod.
A tény, hogy már nem vagy, fájdalmas üresség.
Hiába jönnék, látogatnálak, és becsöngetnék.
Az ajtód nyílni többé már képtelen.
Csend van benn, és te már csak a faliképeken.
Nem mozdul semmi, a tárgyak nélküled nem élnek.
Nem jár-kel köztük többé fáradhatatlan lényed.
Az összegyűjtött holmik egy hosszú élet kincsei.
De végül majd a por mindegyiküket belepi.

Asszonyod nélkül, hiányával éltél búsan.
Én meg szinte a munkába temetkeztem-fúltam.
Korodbéli barátaid messze, sok-sok határ mögött
Élnek, mint mondják, örök honvágy között.
A levelek sűrűn jöttek és mentek, s gyakorta
Emlékeztetek a háborús borzalmakra, a frontra.
Iskolatársak, kortársak, mind távol vannak.
De egymásról mindig tudtátok: élnek vagy halnak.
Hát mostmár ennek is vége: nem megy több levél.
Én se kapok már tőled, nincs aki írja, elment, nem él.
Máris hiányzik, hogy soha többé nem kapok tőled
Se színes anzix-lapot, se levelek többé nem jönnek.
Én se küldhetek már: kézbesíteni többé nem lehet.
Nem is találkozhatom többé már sohasem veled.
Olyan furcsa ez, a hiány az, ami a legrosszabb.
Mindenféle közös, szép-nem szép emlékeink voltak.
De mégis itt voltál, biztosan, határozottan.
Tényszerűen, kedvesen, ritkán látogatottan.
A közös tiszteletnek most vége lett, örökre.
Nem beszélgetünk, nem vágunk egymás szavába közbe.
A lakás nélküled csak üres négy fal, tárgyak halmaza.
Ki élettel megtöltötte, mostmár elment, végleg, haza.




VÉGE