Krampuszka
Bobby Leng:
Krampuszka
mese
A Mikulásnak mindig nagyon sok a dolga. Ő a jó gyerekekkel foglalkozik csak, míg a Krampusz-nemzetség pedig a rossz gyerekeket ijesztgeti Mikuláskor meg Karácsonykor.
A Télapó Mikuláskor egyetlen éjszaka alatt széthordja a kifényesített cipőcskékbe a szép piros celofánzacskóba rejtett édességeket, finomságokat: mogyorót, diót, kekszet, csokidarabkákat, cukorkákat, szaloncukrot. De azok a gyerekek, akik bármiféle rosszaságot is elkövettek tavaly Mikulás óta, bizony azok a szép piros zacskóban virgácsot is kapnak ám, amivel majd a mama-papa elpáholhatja a rossz gyereket!
Karácsony tájékán, amikor már közeledik a Nagy Ünnep, a Mikulás rettentően elfoglalt. Készülnie kell a Nagy Utazásra, gyűjtögetnie vagy készítenie kell a sok-sok ajándékot, a sok játékot a reménykedve várakozó gyerekek részére.
A nagy áruházakban már hetekkel Karácsony előtt ott trónolnak a Mikulások egy-egy sarokban. De ezek a Mikulások nem igaziak, hanem hivatalos helyettesek. Hát hogyan is lehetne ott egyszerre mindenütt szegény igazi Mikulás? Így hát ilyenkor kinevez maga helyett sok-sok helyettest, akik felveszik a szép piros ruhát és vígasztalják a várakozó gyerekeket: Már nem sokat kell aludni a Nagy Ünnepig!
Ámde ott van mellettük ilyenkor a Krampusz is! És lehet, hogy nem is egy, de kettő vagy több!
Ezek a Krampuszok viszont nagyonis igaziak ám! Mert belőlük sok van. Csak egy a bibi: mindegyiket Krampusznak hívják.
Egyszer az egyik Krampuszéknál kis Krampuszka született. Ahogy nőtt, növekedett, megtudta, hogy mit is csinálnak a szülei: a rossz gyerekeket ijesztgetik. De őneki nem tetszett ez a dolog. Sajnálta a gyerekeket. Mert melyik gyerek ne lenne egy kicsit huncut? Még ő is! Sőt...
Ezért, amikor elérkezett az ideje, hogy a többi Krampusszal együtt neki is el kellett volna mennie Karácsonykor gyerekeket ijesztgetni, ő bizony nem akart. De a szülei ráparancsoltak.
Az anyuka-Krampuszok odahaza maradnak ilyenkor, mert igazán csak a férfi-Krampuszok tudnak ijesztgetni, rémisztgetni, láncot csörgetni, virgáccsal veregetni, piros nyelvet öltögetni, hegyes szarvakkal döfölődni.
Az anyuka-Krampuszok nem értenek hozzá. Őnekik a szívük vajból van, mint minden anyukáé. Még elsírnák magukat, amikor a gyerekek sikítoznak félelmükben meg jajveszékelnek, és hát ezt a Krampusz-társadalom mégse engedheti, - nem ronthatják a renoméjukat ilyen gyengelelkűséggel, jószívűséggel! Hát miféle Krampusz az, aki jólelkű és senkit se bánt? Hát akkor mitől félnének a rossz gyerekek, akkor hogyan válna belőlük jó gyerek jövőre? Ki taníthatná őket móresre, ki tanítaná meg őket kesztyűbe dudálni?! Ugye?
Azt mondjátok, hogy a szüleik? Na nem, a szülők nagyon szeretik a gyerekeiket, és nagyon nehéz dolguk van, amikor rá kell szólni, ha rosszalkodik! Különösen a nagymamák és a nagypapák engedékenyek! Így hát a Krampusz-nemzetségre hárul a feladat, hogy ráncba szedje az engedetlen, szófogadatlan, rossz, feleselős gyerekeket.
Mivel az anyuka-Krampuszoknak nem volt szabad Karácsonykor se, meg Mikuláskor se kimozdulni otthonról, ezért a kis Krampuszka azt gondolta, hogy ő is otthon marad titokban: elbújik a kamrában.
Amint kigondolta, úgy is tett. De a kamrában sokféle finomságot talált: ráncos héjú, gömbölyű diót, fényes piros almát, barna héjú mogyorót, meg sokféle befőttet, amit a Krampusz-anyuka nyáron eltett télire üvegbe.
Unalmában, míg várakozott, feltört egy csomó diót és mogyorót, megrágcsált vagy egy tucat télire eltett finom édes, piros almát, és megdézsmálta mindegyik befőttet és lekvárt - mert annyira, de annyira finomak!
Krampusz-anyukának kint volt dolga az udvaron: tüzifát kellett behoznia, meg száraz ágakat törögetnie éppen akkorára, hogy beférjen a tűzhely ajtaján. Amikor egy nagy kosárral összekészített, akkor bevitte a konyhába.
Alighogy letette a tüzifával teli kosarat a tűzhely mellé, meg is hallotta ám rögtön, hogy a kamrában valaki szöszmötöl meg matat meg motoz! Először arra gondolt: biztosan a kisegerek. Mert azok is fáznak ám télvíz idején, és ilyenkor a mezőről beszörkőznek, beosonnak a házakba, hogy ott várják ki a tavaszi meleg napokat.
De mivel a motoszkálás csak nem akart abbamaradni, fogta magát, és benyitott a kamrába. Hát mit látott? Szegényt majd’ megütötte a guta, amikor a nagy pusztítást meglátta! Kicsi Krampuszkája fülig lekvárosan ott állt a kamra közepén, kezében egy lekváros üveggel, amelybe az öklét dugdosta és arról nyalogatta le a finom baracklekvárt! Körülötte szanaszét hevert a sok dió- és mogyoróhéj, és amelyik almába beleharapott, azt el is dobta, és egy édesebbet keresett, abba is beleharapott, majd azt is eldobta.
Szegény Krampusz-anyuka se látott, se hallott mérgében. Fülönfogta a haszontalan Krampuszkát, és szidni kezdte. Kiabált vele, és elővette a söprűnek használt virgács-fonatot. El is páholta vele dühében a kis Krampuszkát, aki sírva fakadt. Nem volt ez igazán nagy páholás, inkább csak amolyan puha dá-dá-zás. Mert az anyukák nem szokták bántani az ő szemük fényét, kicsi babucijukat, imádott csemetéjüket! Krampuszka is inkább ijedtében fakadt sírva, semmint fájdalmában. Ilyen mérgesnek még sose látta Krampusz-anyukáját.
Aztán, amikor az anyuka-Krampusz lehiggadt, elmagyarázta kis Krampuszkájának, hogy ilyet nem szabad tenni. Mert most elpocsékolta a sok ételt, ami egész télire ki kellett volna, hogy tartson. Mit fognak a kalácsba kenni, hiszen minden lekvár ki lett bontva, márpedig akkor meg is romlik, megpenészedik, és ki lehet dobni! Az összerágott almák megromlanak, hasznavehetetlen lesz valamennyi! És a sok dió és mogyoró, hát mit fognak a karácsonyfára aggatni, ha nem aranyozott diót és fényes, piros almát? Mit fognak a fa alá tenni, ha nem lesz diós és mogyorós sütemény meg kalács? És ha a kibontogatott cseresznye- szilva- barack- meggy- körte- és szamócabefőttek is mind megromlanak, akkor mit tesz az asztalra vasár- és ünnepnapokon?!
Amikor mindezt elmondta kis Krampuszkájának, a Krampusz-anyuka sírvafakadt szegény. Mert mostmár kidobhatja az egészet, amivel annyit fáradozott a nyáron! Vagy pedig egyszerre mindent meg kell enni, ami még megmaradt, hiszen úgyis megromlik rövid idő alatt, és akkor kidobhatja mindet...
A kis Krampuszka is könnyeit törölgette, mert a virgács bizony egy kicsit megcsipkedte a lába szárát! De amikor látta, hogy Krampusz-anyuka mennyire elkeseredett, akkor jött rá, akkor döbbent rá, hogy ő a tudatlanságával és rosszaságával mennyi bajt okozott szegény édesanyjának és saját magukkal tolt ki, mert később nem lesz nyalánkság az asztalon őmiatta - pedig mennyire szereti! Hiszen azért is nyalakodott olyan bőszen az imént!
És most értette meg, hogy a Krampuszoknak mi is a feladata. Az ilyen rossz gyerekeket, mint ő, bizony meg kell fenyíteni, meg kell fegyelmezni, meg kell őket alaposan rémiszteni-ijeszteni, hogy soha többé rosszaságot ne csináljanak! Mert csak akkor lehet belőlük rendes felnőtt, ha megtanulják, hogy rosszalkodni nem szabad, mert azzal másoknak, a szülőknek is sok bosszúságot és fájdalmat okozhatnak, saját maguknak meg sok kellemetlenséget.
Megjegyezte, megtanulta alaposan a leckét. Így aztán, amikor a következő évben elérkezett a Karácsony, boldogan fogta ő is a virgács-köteget, a vasláncot a dereka köré csavarta, és a többi Krampusszal együtt vidáman sietett rossz gyerekeket ijesztgetni!
VÉGE
Krampuszka
mese
A Mikulásnak mindig nagyon sok a dolga. Ő a jó gyerekekkel foglalkozik csak, míg a Krampusz-nemzetség pedig a rossz gyerekeket ijesztgeti Mikuláskor meg Karácsonykor.
A Télapó Mikuláskor egyetlen éjszaka alatt széthordja a kifényesített cipőcskékbe a szép piros celofánzacskóba rejtett édességeket, finomságokat: mogyorót, diót, kekszet, csokidarabkákat, cukorkákat, szaloncukrot. De azok a gyerekek, akik bármiféle rosszaságot is elkövettek tavaly Mikulás óta, bizony azok a szép piros zacskóban virgácsot is kapnak ám, amivel majd a mama-papa elpáholhatja a rossz gyereket!
Karácsony tájékán, amikor már közeledik a Nagy Ünnep, a Mikulás rettentően elfoglalt. Készülnie kell a Nagy Utazásra, gyűjtögetnie vagy készítenie kell a sok-sok ajándékot, a sok játékot a reménykedve várakozó gyerekek részére.
A nagy áruházakban már hetekkel Karácsony előtt ott trónolnak a Mikulások egy-egy sarokban. De ezek a Mikulások nem igaziak, hanem hivatalos helyettesek. Hát hogyan is lehetne ott egyszerre mindenütt szegény igazi Mikulás? Így hát ilyenkor kinevez maga helyett sok-sok helyettest, akik felveszik a szép piros ruhát és vígasztalják a várakozó gyerekeket: Már nem sokat kell aludni a Nagy Ünnepig!
Ámde ott van mellettük ilyenkor a Krampusz is! És lehet, hogy nem is egy, de kettő vagy több!
Ezek a Krampuszok viszont nagyonis igaziak ám! Mert belőlük sok van. Csak egy a bibi: mindegyiket Krampusznak hívják.
Egyszer az egyik Krampuszéknál kis Krampuszka született. Ahogy nőtt, növekedett, megtudta, hogy mit is csinálnak a szülei: a rossz gyerekeket ijesztgetik. De őneki nem tetszett ez a dolog. Sajnálta a gyerekeket. Mert melyik gyerek ne lenne egy kicsit huncut? Még ő is! Sőt...
Ezért, amikor elérkezett az ideje, hogy a többi Krampusszal együtt neki is el kellett volna mennie Karácsonykor gyerekeket ijesztgetni, ő bizony nem akart. De a szülei ráparancsoltak.
Az anyuka-Krampuszok odahaza maradnak ilyenkor, mert igazán csak a férfi-Krampuszok tudnak ijesztgetni, rémisztgetni, láncot csörgetni, virgáccsal veregetni, piros nyelvet öltögetni, hegyes szarvakkal döfölődni.
Az anyuka-Krampuszok nem értenek hozzá. Őnekik a szívük vajból van, mint minden anyukáé. Még elsírnák magukat, amikor a gyerekek sikítoznak félelmükben meg jajveszékelnek, és hát ezt a Krampusz-társadalom mégse engedheti, - nem ronthatják a renoméjukat ilyen gyengelelkűséggel, jószívűséggel! Hát miféle Krampusz az, aki jólelkű és senkit se bánt? Hát akkor mitől félnének a rossz gyerekek, akkor hogyan válna belőlük jó gyerek jövőre? Ki taníthatná őket móresre, ki tanítaná meg őket kesztyűbe dudálni?! Ugye?
Azt mondjátok, hogy a szüleik? Na nem, a szülők nagyon szeretik a gyerekeiket, és nagyon nehéz dolguk van, amikor rá kell szólni, ha rosszalkodik! Különösen a nagymamák és a nagypapák engedékenyek! Így hát a Krampusz-nemzetségre hárul a feladat, hogy ráncba szedje az engedetlen, szófogadatlan, rossz, feleselős gyerekeket.
Mivel az anyuka-Krampuszoknak nem volt szabad Karácsonykor se, meg Mikuláskor se kimozdulni otthonról, ezért a kis Krampuszka azt gondolta, hogy ő is otthon marad titokban: elbújik a kamrában.
Amint kigondolta, úgy is tett. De a kamrában sokféle finomságot talált: ráncos héjú, gömbölyű diót, fényes piros almát, barna héjú mogyorót, meg sokféle befőttet, amit a Krampusz-anyuka nyáron eltett télire üvegbe.
Unalmában, míg várakozott, feltört egy csomó diót és mogyorót, megrágcsált vagy egy tucat télire eltett finom édes, piros almát, és megdézsmálta mindegyik befőttet és lekvárt - mert annyira, de annyira finomak!
Krampusz-anyukának kint volt dolga az udvaron: tüzifát kellett behoznia, meg száraz ágakat törögetnie éppen akkorára, hogy beférjen a tűzhely ajtaján. Amikor egy nagy kosárral összekészített, akkor bevitte a konyhába.
Alighogy letette a tüzifával teli kosarat a tűzhely mellé, meg is hallotta ám rögtön, hogy a kamrában valaki szöszmötöl meg matat meg motoz! Először arra gondolt: biztosan a kisegerek. Mert azok is fáznak ám télvíz idején, és ilyenkor a mezőről beszörkőznek, beosonnak a házakba, hogy ott várják ki a tavaszi meleg napokat.
De mivel a motoszkálás csak nem akart abbamaradni, fogta magát, és benyitott a kamrába. Hát mit látott? Szegényt majd’ megütötte a guta, amikor a nagy pusztítást meglátta! Kicsi Krampuszkája fülig lekvárosan ott állt a kamra közepén, kezében egy lekváros üveggel, amelybe az öklét dugdosta és arról nyalogatta le a finom baracklekvárt! Körülötte szanaszét hevert a sok dió- és mogyoróhéj, és amelyik almába beleharapott, azt el is dobta, és egy édesebbet keresett, abba is beleharapott, majd azt is eldobta.
Szegény Krampusz-anyuka se látott, se hallott mérgében. Fülönfogta a haszontalan Krampuszkát, és szidni kezdte. Kiabált vele, és elővette a söprűnek használt virgács-fonatot. El is páholta vele dühében a kis Krampuszkát, aki sírva fakadt. Nem volt ez igazán nagy páholás, inkább csak amolyan puha dá-dá-zás. Mert az anyukák nem szokták bántani az ő szemük fényét, kicsi babucijukat, imádott csemetéjüket! Krampuszka is inkább ijedtében fakadt sírva, semmint fájdalmában. Ilyen mérgesnek még sose látta Krampusz-anyukáját.
Aztán, amikor az anyuka-Krampusz lehiggadt, elmagyarázta kis Krampuszkájának, hogy ilyet nem szabad tenni. Mert most elpocsékolta a sok ételt, ami egész télire ki kellett volna, hogy tartson. Mit fognak a kalácsba kenni, hiszen minden lekvár ki lett bontva, márpedig akkor meg is romlik, megpenészedik, és ki lehet dobni! Az összerágott almák megromlanak, hasznavehetetlen lesz valamennyi! És a sok dió és mogyoró, hát mit fognak a karácsonyfára aggatni, ha nem aranyozott diót és fényes, piros almát? Mit fognak a fa alá tenni, ha nem lesz diós és mogyorós sütemény meg kalács? És ha a kibontogatott cseresznye- szilva- barack- meggy- körte- és szamócabefőttek is mind megromlanak, akkor mit tesz az asztalra vasár- és ünnepnapokon?!
Amikor mindezt elmondta kis Krampuszkájának, a Krampusz-anyuka sírvafakadt szegény. Mert mostmár kidobhatja az egészet, amivel annyit fáradozott a nyáron! Vagy pedig egyszerre mindent meg kell enni, ami még megmaradt, hiszen úgyis megromlik rövid idő alatt, és akkor kidobhatja mindet...
A kis Krampuszka is könnyeit törölgette, mert a virgács bizony egy kicsit megcsipkedte a lába szárát! De amikor látta, hogy Krampusz-anyuka mennyire elkeseredett, akkor jött rá, akkor döbbent rá, hogy ő a tudatlanságával és rosszaságával mennyi bajt okozott szegény édesanyjának és saját magukkal tolt ki, mert később nem lesz nyalánkság az asztalon őmiatta - pedig mennyire szereti! Hiszen azért is nyalakodott olyan bőszen az imént!
És most értette meg, hogy a Krampuszoknak mi is a feladata. Az ilyen rossz gyerekeket, mint ő, bizony meg kell fenyíteni, meg kell fegyelmezni, meg kell őket alaposan rémiszteni-ijeszteni, hogy soha többé rosszaságot ne csináljanak! Mert csak akkor lehet belőlük rendes felnőtt, ha megtanulják, hogy rosszalkodni nem szabad, mert azzal másoknak, a szülőknek is sok bosszúságot és fájdalmat okozhatnak, saját maguknak meg sok kellemetlenséget.
Megjegyezte, megtanulta alaposan a leckét. Így aztán, amikor a következő évben elérkezett a Karácsony, boldogan fogta ő is a virgács-köteget, a vasláncot a dereka köré csavarta, és a többi Krampusszal együtt vidáman sietett rossz gyerekeket ijesztgetni!
VÉGE