Vadkacsák
Bobby Leng:
Vadkacsák
Igaz történetek sorozat
A pár vadkacsa ott kuporgott a kerékpár csomagtartóján a drótkosárban. Lábuk, szárnyuk össze volt kötözve, nehogy elrepüljenek. Igaz, hogy nem tudnak magasra repülni, de alacsonyan eléggé messzire elviszi őket a szárnyuk, ezt mindenki tudja.
Az óvoda ajtajában kicsi gyerek jött kifelé, az óvónő vezette kézenfogva.
- Mikor jönnek vissza? - kérdezte.
- Hamarosan, úgy egy óra múlva, remélem - mondta a fiatalasszony, és a hóna alá nyúlt a kisgyereknek, felemelte, és a kerékpár kormánya alá, a vázra erősített, puha pléddel bélelt fém gyermekülésbe ültette. A kicsi megmarkolta a kormányt. A hideg fémre szigetelőszalagot tekertek annak idején, hogy ne fázzanak a kicsi kezek.
Most elindultak.A falu határában hatalmas nádas-lápos tórendszer terült el, valamikor forrás is volt itt, amit egykoron bedugaszoltak valamilyen elgondolásból. Szabad vízfelület nincs ugyan errefelé, de a zsombékos óriási terület igazi paradicsoma a vadaknak.
Ide igyekezett a fiatalasszony.
A vadkacsákat ismerősüktől kapták, de az asszony még életében nem vágta el egyetlen állatnak, baromfinak sem a nyakát, - nem vitte rá a lélek.
A kacsák okos fekete szemükkel olyan kedvesen néztek, néha hápogtak is egy kicsit - féltek biztosan.
Amikor célba ért a kerékpár, egy fa oldalához támasztotta az asszony a földesút mellett. Már elég messze voltak a falutól, minden csendes volt, lélek sem járt erre. A füvön még csillogott az éjszakai harmat, bár a nap már magasan járt. Hűvös volt. A tavaszi virágok nyitogatni kezdték kelyhüket, szélcsendes napnak ígérkezett, levél sem rezdült. Csend volt körös-körül, csak a békák kuruttyolását lehetett hallani a nádas felől.
Akkor az asszony kivette a kisgyereket az ülésből, és a fúre tette. A gyerek csendesen álldogállt. Tudta, hogy most mi lesz, mert az anyja mindent elmondott neki előre. Kíváncsian várta, mi lesz. Szöszke haja, szép nagy barna szeme csillogott a reggeli fényben.
Az asszony hóna alá fogta a két jószágot, s elindultak a zsombékos felé, kézenfogva a kisgyerekkel. Az egyenetlen talajon meg-megbotlottak, de igyekeztek, hogy mihamar túl legyenek a dolgon.
Amikor már elég közel értek a nádashoz, megálltak. Az asszony letette a fűre a kacsákat. Először a szárnyaikat oldotta el, majd az egyiknek a lábát is. Aztán felemelte. Odatartotta a gyereknek, aki megsímogatta az állat fejét. Az rémülten hápogni kezdett, és megpróbálta a szárnyait kiszabadítani, de az asszony erősen markolta. Aztán feldobta a levegőbe, a nádas irányába.
A vadkacsa hangos hápogással, alacsonyan beszállt a nádasba.
A másik kacsával is ugyanez történt.
Utána az asszony a kisgyereket visszavitte az óvodába, ő pedig ment a dolgára.
Hát így történt.
VÉGE
Vadkacsák
Igaz történetek sorozat
A pár vadkacsa ott kuporgott a kerékpár csomagtartóján a drótkosárban. Lábuk, szárnyuk össze volt kötözve, nehogy elrepüljenek. Igaz, hogy nem tudnak magasra repülni, de alacsonyan eléggé messzire elviszi őket a szárnyuk, ezt mindenki tudja.
Az óvoda ajtajában kicsi gyerek jött kifelé, az óvónő vezette kézenfogva.
- Mikor jönnek vissza? - kérdezte.
- Hamarosan, úgy egy óra múlva, remélem - mondta a fiatalasszony, és a hóna alá nyúlt a kisgyereknek, felemelte, és a kerékpár kormánya alá, a vázra erősített, puha pléddel bélelt fém gyermekülésbe ültette. A kicsi megmarkolta a kormányt. A hideg fémre szigetelőszalagot tekertek annak idején, hogy ne fázzanak a kicsi kezek.
Most elindultak.A falu határában hatalmas nádas-lápos tórendszer terült el, valamikor forrás is volt itt, amit egykoron bedugaszoltak valamilyen elgondolásból. Szabad vízfelület nincs ugyan errefelé, de a zsombékos óriási terület igazi paradicsoma a vadaknak.
Ide igyekezett a fiatalasszony.
A vadkacsákat ismerősüktől kapták, de az asszony még életében nem vágta el egyetlen állatnak, baromfinak sem a nyakát, - nem vitte rá a lélek.
A kacsák okos fekete szemükkel olyan kedvesen néztek, néha hápogtak is egy kicsit - féltek biztosan.
Amikor célba ért a kerékpár, egy fa oldalához támasztotta az asszony a földesút mellett. Már elég messze voltak a falutól, minden csendes volt, lélek sem járt erre. A füvön még csillogott az éjszakai harmat, bár a nap már magasan járt. Hűvös volt. A tavaszi virágok nyitogatni kezdték kelyhüket, szélcsendes napnak ígérkezett, levél sem rezdült. Csend volt körös-körül, csak a békák kuruttyolását lehetett hallani a nádas felől.
Akkor az asszony kivette a kisgyereket az ülésből, és a fúre tette. A gyerek csendesen álldogállt. Tudta, hogy most mi lesz, mert az anyja mindent elmondott neki előre. Kíváncsian várta, mi lesz. Szöszke haja, szép nagy barna szeme csillogott a reggeli fényben.
Az asszony hóna alá fogta a két jószágot, s elindultak a zsombékos felé, kézenfogva a kisgyerekkel. Az egyenetlen talajon meg-megbotlottak, de igyekeztek, hogy mihamar túl legyenek a dolgon.
Amikor már elég közel értek a nádashoz, megálltak. Az asszony letette a fűre a kacsákat. Először a szárnyaikat oldotta el, majd az egyiknek a lábát is. Aztán felemelte. Odatartotta a gyereknek, aki megsímogatta az állat fejét. Az rémülten hápogni kezdett, és megpróbálta a szárnyait kiszabadítani, de az asszony erősen markolta. Aztán feldobta a levegőbe, a nádas irányába.
A vadkacsa hangos hápogással, alacsonyan beszállt a nádasba.
A másik kacsával is ugyanez történt.
Utána az asszony a kisgyereket visszavitte az óvodába, ő pedig ment a dolgára.
Hát így történt.
VÉGE